Szenvedés
...sápadt arca élén, s a földre hullanak,
kiszáradt ajkai könyörgést mondanak.
Magányos küldetés törvényt betölteni.
A sötét éjszaka, mint ellenség vesz körül
Az utamba egy fáradt szó kerül
Mögöttem város, hangja elcsitul
Vállamon zakó, mely lassan elfakul.
Kitéptem a szívemet,
Mert nem tudtam már elviselni
Az érted gyötrő szerelmet.
Mikor egy név kiejtésébe
Belehasad az ember szíve,
Beleremeg az ember lelke...
Terád gondolok éjjel és nappal,
Megrészegítesz szerelmem lágy hangoddal.
Aranyos a fény, mely szemedből árad,
Ó, ha eltölthetném az életem nálad!
Mi ez a nyomás a mellkasomban,
Maró érzés a zsigereimben?
Ez a hiányod
hogy nem vagy mellettem.
Szétszaggattad bennem lelkem tiszta selymét,
magadra öltötted szívem szent köpenyét.
Tolvajként jöttél, rablóként távoztál,
érzéskincseket a sárba tapostál.
Bennem van, érzem széttép a csalfa,
Álmatlan éjszakáimnak rettenetes ura.
Egy égető hasogató, kínzó dolog,
Szívemnek legmélyén veszettül kavarog.
Arcomon mosoly ül, a szívemen bánat.
Körülöttem nyüzsgés... hangos embertömeg
nem űzi el társaságát e magánynak.
Harc mögötti álmok letépett szárnyán
zuhanva merül magába a kín.
Meghalt bennem a vers.
Lelkem vajúdik nyers
Haláltusát veled.
Elég volt-e Ember, te derék
a verejték taposta mókuskerék?
Örvénylő áradat és szívet mardosó óriási fájdalom,
ez mely uralja egész testemet, lelkemet.