Szépség
Csak állok a parton, és hallgatom, mit súg a tenger,
És figyelem, merre tart éjszaka a sok boldog ember.
Fiktív vallomás
Az én szemeimben, drága kicsi Tündém,
csak te vagy a legszebb, egy igazi tündér!
Körülrajongott egy lendkerekes
kisautó egy karcsú búgócsigát,
szépkorú volt már, ámbár veretes
rugói hajtották: gyerünk, csináld!
Bájos az arca,
fény, ami illan,
habzik a szoknya,
lába kivillan,
vár a csodákra,
égbeli jelre,
s eljön a párja
létet emelve!
A csend perceiben fény ölel át,
selymes szellő bontogat vitorlát,
a kék ég hallgatag nyugalma int,
a természet szépsége megérint.
Természet és ember-alkotta csoda,
gyertyánfák ölelkező lombsátora,
az átszűrődő, varázsos, égi fény
körbelengi a titokzatos szegélyt.
Egyre messzebbről néz a múlt
szemünkbe. Néz, mint szirmahullt
virág az elmúlásra...
Kertek alján tündetavasz lépked,
lábnyomában ledér krókuszok
ringatják a sárgát, lilát, kéket...
Ma égbe száll a tűzmadár,
az éj sötét, de védtelen,
s ha sziklafalra nő az árny,
mögötte hív a végtelen.
Múlt ifjúságán,
emlékek hátán
szűnik a ritmus,
gyermeki hév.
Mikor a Teremtő egyszer jót akart tenni,
egy Nőt alkotott, kit majd öröm lesz szeretni.
Szépségből alkotta, és sok ezer virágból,
a világmindenség forró csillagporából.
Rózsaszirmon
Lepke leszek
A napfénnyel
Repdesgetek...