Szépség
Halvány festmény a falon.
Az idő önkény, hatalom
megkímélte máig nekünk.
Hadd jártassuk rajta szemünk!
Talán már minden szót elmondtam,
Tudom, mégis kevés, ezért verseket olvasok,
Hogy ne ismételgessem magam,
Megnézem, hogy csinálták ezt a nagyok.
Napfény csillan esőcseppen,
megtépázott még a táj...
Zizzen a levél,
hullik a fáról,
forog, megpördül,
járja a táncot.
Gyúlnak a fények, varázslat esti égbolt teraszán,
A Hold ütemre diktál csillagfényes felvonulást.
Éji zene üstökössel, színpompa és kavalkád,
Ritmust jár éppen ütemesen a huncut holdsugár.
Kicsiny hegyi vasúttal fölfelé
Félelmetes hegyek és bérceik között,
Lankával szemben, juj, de nagy erdők között
Csühögve halad a kicsiny, hegyi vasút.
Hegytetőre gyalog vagy vonat! Nincs más út.
Szép lehet életed,
te vagy a kovácsa,
formáld, mint a vasat,
meglesz a varázsa.
Szerelemnek tüze éget,
hogy vethetnék ennek véget?
Lelkem izzik, szívem vérzik,
szerelmeddel megelégszik.
Éjjeli égre
Csillagtüllös
Csillámot szór
Hold ezüst fény
...de foltokban készülődik a hajnal villanó derengése.
Ülök a parton,
várom az érkező, megújuló csodát,
kutatom a szürkeséggel ölelkező horizonthatárt.
Nem várom az őszt, de mégis szeretem,
tarkasága lenyűgöz, gondjaim feledem.
Csendes az ősz.
Bronzszínt érlel.
Vén gally játszik
Nyirkos fénnyel.
Olyan az életem, mint egy lidércnyomás,
a gondokat nem oldja meg helyettem senki más.
Elrontott életem talán még rendbe tehetem,
de a szomorú éveket el nem feledhetem.
Hej, te vörös rózsabimbó,
bús szívemet felvidító,
ki is nyílsz te nemsokára,
árva szívem vigaszára.
A vers olyan, mint az ima,
sikerül megnyugtatnia,
igeként hatol lelkembe,
érzem jártamban, keltemben.