Szerelem
A bortól mindig sírok egyedül,
Bennem egy felhő, mi hegedül.
Halálra fagyok a melegben,
Ha nem lehetek ölelő kezekben.
Néha üres a mellkasom, és átjár rajta az őszi szél.
1. Van egy fiú és van egy lány,
Róluk fog most szólni a mondám.
Történt egyszer, hogy a lány szobájában bent ragadtak,
Otthon sem volt senki, így kettesben maradtak.
Sokszor gondolok arra, mi lenne, ha egy napra visszakapnálak,
Ha újra ölelhetnélek, becézhetnélek, csókolhatnálak,
Csak egyetlen napot kérnék, hogy te újra élj,
Hogy lelkünk újra egybeforrjon, hogy hozzám érj.
Jön a nap már fel az égre,
a reményt hozza a fény.
Fut a szellő üde rétre,
teveled táncolok én.
Karjaid kalodája
Szabadságom szép szárnya
Életem csodája.
Életemben láttalak
És a szívembe zártalak,
És a házad előtt vártalak,
Öleléssel kezdtem,
Csókkal befejeztem,
A hazafelé utamon,
Hacsak rád gondolok,
Jutalom, hamarosan...
Mikor kezedben nyugszik a
kezem
Hevesebben ver egyből a
szívem
Mikor halkan suttogod a
nevem...
Szemedben, mint a tükörben látom önmagam,
Arcom piros, és mosolygok minduntalan.
Pedig csak a megszokott kép,
Mi bájosan rám visszanéz.
Délután jár már, alkonytájt,
Kinyitom a temető ódon vaskapuját,
Meleg még a napsütötte fém,
Nyikorog egy kicsit még.
Te vagy az egyetlen, kire megérni várni,
Egyszer majd minden este én foglak a karomba zárni.
Zálogba adtad szívem,
mert többre volt szükséged.
Nem volt elég a szerelmem,
tovább adtad a lelkem.
Lehoztad nekem a csillagokat.
Elszállásoltad szívem, mikor reményt vesztett.
Most nálad van. Teljes a varázslat,
S most megpróbálom újra. Még egyszer.