Szerelem
Lábujjhegyemen lebegve hintek csókot
a finom bőrén illatos nyakadnak,
hol áramló verőereidet óvod -
s apró barázdák bőrödön tapadnak.
Szeretetben a parton,
Szólsz halk, édes kis hangon.
Ha akarom,
csillagok égnek homlokodon,
fény borít el fenségesen,
ha akarom,
táncol az arcodon
minden kimondatlan,
félszeg gondolatom,
és boldog vagy, látom...
Halk sóhaj leszek - elszököm,
pihenek, majd egy szívrögön,
dúdolok, lábam lógatom,
teljesül minden óhajom
Nap mint nap nagyon hiányzik,
Ahogy szemem rajtad cikázik,
Hiányzik az nekem mindig,
Ahogy ajkad engem érint.
Nézte Őt... oly távolinak érezte,
de a közelében is jó volt lenni.
Megtelt melegséggel a tekintete.
Régóta vágyott rá, akarta hinni...
Búzavirág az égbolt arca,
hol hervadt virágom fakad,
lábnyomod fénylő gyöngysora
betakarja árnyékomat.
Hogy válik a remény szellemmé?
Ha volt élet, mely a szerelemé,
Sivatagi vándornak ismerem,
Ennek része az életem.
Szerelemnek, csalódásnak
szenvedés az ára,
elébe menj az életnek,
ne kullogj utána.
Én nem tudom, mi lesz, de gondolom,
Csak bámulnék, míg blúzod gombolom
A műhelyben, hová becsalnálak,
köröttünk gyalulatlan falábak.
Amikor elvesztettelek, április 6. volt.
A Halál életet olt.
Fél öt a végzetes perc,
Mikor lelked nyugalomra lelt.
Fényem a sötétség mélyén,
szárnyam a szakadék szélén,
napom a felhők túlvégén...
Mert ott vagy a szóban, a hangban, a légben,
a végtelen űrben, a fényben, az ízben,
és fent a felhőkben, a napban, az égen,
a csókban, a kékben, az őszinteségben.