Szerelem
És volt, hogy csak az árnyék lépett,
És véres hamvaiba fúlt a Nap.
Én mégis nagyon szeretlek, Élet,
Mert ajándékba kaptalak.
Áldom a napot, mikor megláttuk egymást,
Köszönöm Istennek ezt a tíz évnyi csodát.
Szívem hangtalan vacog,
egy összetört kép,
képzelet, szerelem,
hagyom,
megsemmisítsen.
Természetesen és
könnyen jön a szó,
jön, ahogy az eső,
a fagy, a hó,
a gondolat nem perzsel,
nem éget, mint a nap,
egyszerűen csak fényt
és meleget ad...
A szeretet sugárfénye
Ragyogtatja testem, lelkem.
Kitárom szívem ég felé,
S kitárom a föld felé.
Nem vágyom másra, egy igaz társra!
Ha szorongás leplében megjövök,
ne kérdezz... Ne kérdezz, két karoddal körbefonj,
s ne csak nézd, miként súlya alatt megtörök!
Szállni tudnék veled messzi magunk fölé,
örömhálót fonnék félelmeid köré.
Megfognám a kezed ott, hol mélység tátong,
elmondanám azt, mit nem hallottál mástól.
Koccan a csésze, csordul a kávé,
illata omlik habja alól.
Ében a szempár, rám ragyog újra,
lelkemen olvad, míg zakatol
Annyira szerettem volna,
persze, hogy nem lehetett
szerelmet vinni a Holdra,
várt rám, és ott lebegett.
Egy égésnyom a szívemen,
mert megnyomorítottad a lelkemet.
Örvénybe taszítottad a testemet,
a kiutat már nem is lelem.
Szemed íriszében a világunk,
Benne rejlik minden álmunk,
A jövőt csak sejti a vágyunk,
Egymásra örökre vigyázzunk?
Nyomokat hagytál a homokban,
Szívembe zártalak titokban,
Követem álmaim,
Hozzád sodort a hullám,
Türkizen morajlik,
Titkokat súg nekem az óceán.
Szobában az illatod
azt mindig itt hagyod
amikor csak belépek
akkor érzem magam igazán egésznek
ott az ágy
ahol csak a gyűrött takarónk vár
együtt feküdtünk alatta
és túrtam bele a hajadba...
Játszottam szemedben
bujkáló mosollyal,
fényemmel árnyadra
szerelmet ragyogtam.