Szerelem
Sötét volt, mellettem ültél,
Mosolyoddal jeleket küldtél.
Nem ismertelek, de akartalak,
Egész este önkényesen zavartalak.
Dal a szerelemről
Hogyha méh lehetnék, szirmaidra szállnék,
csodás mézkelyhedből új erőt merítnék.
Szirmaid harmatját mohón mind meginnám,
mézédes illatod mind magamba szívnám.
Asszonyoddá tett engem Isten,
Téged kerestelek eddigi éveimben.
Eltelt azóta két simogató ősz,
Mióta a szerelem minket összeköt.
Sötét az ég, rám alkonyult,
még a kedvem is beborult.
Tapogatva megyek tovább,
bele se gondolok, hová.
Fesd rám aranyadat,
ha kopnak a fények,
fakulnak a képek,
...erősíts meg, kérlek!
Ha majd a hiány ül helyettem helyemen,
hangtalan némaság visszhangja felesel,
mikor kérdésedre nem jön már felelet,
távoli tengerek suttogják nevemet,
ezüst esőcseppek verik szívverésem,
óceán homokja nyeli el a léptem,
szemed tiszta fényét az égen keresem...
Összecsókolóznak kezeink,
Farkasszemet néznek szemeink,
Összesimul a két angyali test,
Összefonódott lábtekercs...
Gyurgyalagot fest.
Gyúlnak a fények, varázslat esti égbolt teraszán,
A Hold ütemre diktál csillagfényes felvonulást.
Éji zene üstökössel, színpompa és kavalkád,
Ritmust jár éppen ütemesen a huncut holdsugár.
Elcsókolatlatlan csókok, átöleletlen ölelések
Megint a jól ismert álmomban vagyok,
Ahol ismersz, szeretsz, veled együtt vigadok.
A Nagy ház folyosóin kereslek,
S te találsz meg az egyik teremben.
Karodat érzem, átjár a régi, jó ölelés,
És az egyre erősebb szívverés.
Szép lehet életed,
te vagy a kovácsa,
formáld, mint a vasat,
meglesz a varázsa.
Születésnapodra
mit is kívánhatnék,
legyen a mai nap
neked szép ajándék.
Szerelemnek tüze éget,
hogy vethetnék ennek véget?
Lelkem izzik, szívem vérzik,
szerelmeddel megelégszik.
Némán rejtőzöm a kapunál,
hallgatom csak a kopogást.
A túloldalt, ki reám vár,
fényesebb egy csillagnál.
Alszol
Maradjon tiéd az álmod
Vagy add a téged
Őriző óvó szemeknek