Szerelem
Nagypénteken babot eszek,
fújnak is a böjti szelek.
Ma böjtölök utoljára,
hideg vizet iszok rája.
Boldogság
Végre beköszöntött a tavasz,
rügybe borultak a fák.
A jácintok is nyílnak már,
illatukat enyhe szellő fújja rám.
Húsz éve már a percnek, amelyről
azóta minden perc szól,
s amely köré mindegyik őszünk
újabb évgyűrűt rajzol.
Ezüstfehér hajad ősz,
Átfestette a szürkeség,
De szívem érző fáklya,
Még most is érted ég.
Lassan tisztul a kép,
Vándor új útra lép,
Tudja, miért magányos,
A sors így arányos.
Mondd, érdekel még, amit gondolok?
Szeretnéd még tudni, miről álmodom?
Ott csengenek még szavaim füledben,
Vagy kihunyt tábortűz emléke lettem?
Szeretlek most és talán örökké,
Fáj, hogy az érintés elveszett.
Fájdalom szédít, nem hív öröklét,
A tudás nem töröl eszményképet.
Borpárlat lepte lég, de enyhe
harmat csupán bennem a jég
kikészít, kikészít ez a tétlenség.
Közeleg a nap,
s szívem egyre boldogabb.
Hiányod érzem nagyon,
éjszaka veled álmodom.
Nőnapra készülünk,
köszöntsük fel őket,
szeressük, tiszteljük
mindig mi a nőket!
A szerelem szárnyán
repülök én hozzád,
hogy én átnyújthassam
neked e szál rózsát.
Rohanó időben
felsejlik a remény,
legyen az életünk
akármilyen kemény.
Szerelemtől rebeg két szemem pillája,
valahányszor tekintsz, kedvesem, reája,
rózsaszínű ajkad rátapad a számra,
boldogságot csókol hervadó orcámra.
Illatos virágot a Nőknek!
Ambróziát Teremtőnek!
Rózsaszálat a szívnek,
Tulipántot, amit csípnek!
Felejthetetlen nőnap
Nem hoztam virágot, gyere, ölembe veszlek,
Őrizd szerelmem akkor is, ha már nem leszek.
Nekem adtad szíved, lelked, azért szeretlek,
Amíg élek, támaszod és hű társad leszek.
Pillanat az élet, sok szépség rejlik benne...
Indulj! Add a kezed! - nem vár a naplemente.