Szerelmes
Hártya feszült a vizekre a járdán, zizzen a lépted...
Csókra csattan ajkam
S te vagy ruha rajtam
Ólmos-bús időkben
Karod tart erősen
Reám, reád ringó
Angyalfénybe izzó
Szeretlek, míg a szívem dobban,
míg az élet lángja lelkemben lobban,
míg a nap ragyog fent, a végtelenben,
míg a holdvilág pihentet éjjelekben...
Aranybetűkkel írom az égre neved,
ma letépem a világ szennyét magamról,
hogy holnap lehessek
neked.
Az ég tiszta kékjében kimosom
a lelkem, tiszta akarok lenni úgy
szeretni.
Egy hajó fehér vitorlával, ez lennél Te,
Ki ide-oda utazik, se nem áll meg egy percre sem?
Jött az óceánról szépen, csendesen,
láttam vitorláját, melyet a szél fújt kegyesen.
Karodban az élet álom,
nélküled én éjjel fázom,
űrt érzek, ha nem vagy velem
drága kincsem, egyetlenem!
Láttam mosolyogni a fákat,
mikor alattuk jártam, szívemben Veled.
Látom mosolyogni az utcát mindig,
ha utam Tehozzád vezet.
Vég nélkül szeretni, örökre
nem nézni a naptárt,
az évszakokat feledni.