Szerelmi csalódás
Ki tudja, ki hogy csalódik?
Saját sorsom ismerhetem.
Mit elmondtál, lelkembe mart.
Szégyellem, hogy férfi lettem.
A szívemet nem tudom
a cipődbe beletenni
mert sokkal nagyobb
mint vele menni
Csillag volt, fényes, távol.
Hideg éjben forrón lángolt.
Hogy szeretlek, tagadom,
ez az első alkalom.
Álmomban
A kezem még fogta a kezed
A parkban ültünk a kedvenc fád alatt
Gyengéd voltál ahogy magadhoz húztál
A csókod édes volt és lassú és filmszerű
És meg akartam állítani hogy így maradjunk
Hogy az egész világ tűnjön el a fenébe
És ott maradjunk mi ketten...
Mondd, hányszor halok meg idebent miattad?
Hány éjszaka lesz álmatlan nélküled?
Hónapok múlnak, te rég továbbléptél,
Könnyeimmel árasztom az összes érzést feléd.
Azt hittem, végre megtaláltalak.
Te vagy az a régóta várt alak.
Az, ki szívemet örömmel tölti el,
aki lelkembe életet lehel.
Zongoraszó, dörgés, vérfagyasztó hangok,
- operaház réme - ki tudja, miért van ott...
Arcát eltakarva száműzi önmagát,
ismeretlen, hiszen nincs rokon, se barát...
A szellő nem rezdült,
Pillád az, mi rebbent.
Visszatért a hited,
Meglátva, hogy elment.
Azt hiszed meg tudsz bántani?
Soraimmal nem fogok világot megváltani,
Egy dolgot mégis elérek,
Kiadok mindent, mielőtt bevérzek.
Angyali tekintettel néző, ragyogó szemek,
e tündöklő fényű nő szívemnek oly kegyes.
Ha szeretni véled őt, boldogtalan,
ha játszva nézed őt, csókol szomjasan.
Olykor érteni vágyod őt, kutatod, keresed,
a tündérszép mosoly mögött a sebzett lelket leled.
Tudod, néha csak csend kell,
Hogy ne legyek rád dühös,
Nézem, ahogy a nap felkel,
De nem melegszik, a szívem hűvös.
Itt jártál a szívemben,
láttad, hogy káosz van odabenn,
és ebben az életeben
talán sohasem lesz már rend.
A csalódás...
kis, egyszerű szó.
Amit okoz,
egészen borzasztó.