Szeretet
Sötét volt, mellettem ültél,
Mosolyoddal jeleket küldtél.
Nem ismertelek, de akartalak,
Egész este önkényesen zavartalak.
Szürke színű betűim... nem volt másom,
kiben igazán elpihennének ezen a világon.
Csak lapok voltak... Némára írt szavak.
Nem akartam, hogy mások lássanak.
Valamikor kedvenc voltam,
szerettek és nevettem.
Nem így marad. Nem gondoltam.
Bár én mindent megtettem.
Van egy nép,
Ki felöltötte már,
Hordja az ismertető jegyet,
Lecserélte régi ruháját,
Felöltötte a szeretetet.
Keresd a jelet.
az este sötétebb falán
megfut páracsepp kövérje.
altató zsibbad nyelv alá,
egy párna épp közénk férne.
hiába
társult födelem alá mindörökre
hiányoddal valami borús lelki ínség
aki voltál kilép néha a ködből...
Lehetnék a tavasz, lehetnék a nyár,
Lehetnék a tavon fénylő holdsugár,
Lehetnék az éjjel vagy gyémántcsillagok,
Egy szürke farkas, ki sír egy dallamot.
Tudom, egyszer tényleg elmész majd,
És soha többé nem térsz vissza.
Mit tehetek én akkor, hogy halld,
Mikor a lelkem lelked hívja?
Öntelt emberek közt
önzetlenül adni önmagad,
felismerni a rosszakarót,
a báránybőrbe bújt farkast.
Eljön majd az időm,
Isten tudja, mikor, hogy
többet a szemem
fel nem nyitom.
Az élet csodaszép erdejében jártam,
Ahol sok szép ciprust, platánt, cédrust láttam,
Csendben, szerényen a homályban ballagtam,
Vihartól, széltől, esőtől csapzottan.
Szegénynek születtem, se anyám, se apám,
a sors itt hagyott árván, mostohán,
utam előttem, tarisznyám a vállon,
szeretetre éhezem, pár jó szóra vágyom!
Ha elmegyek, elviszem a félelmeidet,
hogy ne kelljen többé aggódni értem.
Ha elmegyek, elviszem az okozott sebeket,
ne okozzon több sérülést a lelkem.
Vigyázz az iriggyel, csapdákat állít,
Másokat vádol, de magáról hárít.
Összecsókolóznak kezeink,
Farkasszemet néznek szemeink,
Összesimul a két angyali test,
Összefonódott lábtekercs...
Gyurgyalagot fest.