Szeretet
Egyszer Indiában egy haldokló
leprás volt az utcán.
A hangyák és a patkányok jöttek rá.
Az arra haladó emberek
nagy ívben elkerülték.
Talán féltek vagy undorodtak tőle?
Nincs kizárva egyik se.
Egy szál a szeretet,
Mely az élethez köt engemet.
Fonál végén lógó gombolyag,
Az vagyok, mely ott marad,
Mert erős a fonál.
Szeretet, ez te volnál.
Ha erdőben fa lennék, úgy találnálak meg téged,
hogy lelkem előtt ragyogna tompa fényed.
Azt hinnéd, szentjánosbogarak éjszakai táncát látod.
És nem értenéd, hogy korhadt törzsem tövében miért csak a pihenést vágyod.
A megmentő Pásztor,
ki gyógyított, reményt hirdetett,
ki mindenkit szelíden,
egyformán szeretett.
Ott volt a félelmem bágyadt két szemében,
gyorsan szertefoszlott majd minden reményem,
szemgödrében a múlt - tegnap-óceánja,
sarkon túl várta az angyalok világa
Az
ágyánál álltam,
s elengedtem a kezét,
s közben figyeltem halkan
búcsúzó, könnyes tekintetét.
Lama sabaktáni?
Kopácsolnak fádon, rászegeznek Téged...
Te, te és te
Érted élek, remegve
Ő, ő és ő
Számomra igaz megmentő
Mi, mi és mi
Soha nem akarlak megbántani...
Meglocsolnám a világot
hittel és reménnyel,
lemosnám sebeit
szemekből folyt könnyel.
Apám szárnyait letépték,
Sorsát más útra terelték.
Nem volt választása,
Irány az iskolába.
A Földre omlok, de az Égtől kérem,
teremtsen nekünk mennyei létet.
Az alkony várjon még jó soká,
az országot a fény ölelje most át.
Hej, ugyan, mit nekünk a hervadó szépség?!
Mi mindenkor egymás lelkét szerettük!
Nem volt bennünk soha semmiféle kétség,
s jól tettük! Kit érdekel hát a vénség!
Ami ma széttörött sorokból költészet,
ihlete hiányos, meg sose kísérthet!
Oltóanyag kellene most,
szeretet,
nemcsak amolyan sok álmos
felelet,
tavasz mindig fényét adja,
lenge szél is megsimítja
kezedet!