Szeretet
Ha a szerelem
Szeretetté vált, túllép
A léten, újra
Egymáshoz vezet térben
Távol került szíveket.
Mikor gyerek voltál,
Milyen lehettél?
Te is rosszalkodtál,
És te is édességet ettél?
Sikolts, lélek, ne fojtson meg torkodon a szó,
nem vagy a földünkön más, csak egy átutazó.
Meghall a világ, hangod dörren a sötétben,
kuporodj le kicsit az éjszaka ölében.
temetőben
Temető sarkában egy
kis sírocska állott,
engem anyám
mindig vár ott!
Öledbe, ha bújok... lesütöm szemem,
mint holdezüst selymén nyújtózó csillagok,
mézédes illatok, képek úsznak velem -
az éj méla csendje Tejúton andalog...
Talán a Nappal jöttél, talán a széllel,
talán álom szőtte szikrányi reménnyel.
Talán az ég hozott, talán a sors adott,
talán csak érezted, mindig, hogy itt vagyok.
Szendereg a nappal, sötét a város,
Sár-ízű sikollyal ásít a Nemzet
Ott, hol a mennybolt e földdel határos,
Csak a szív látja a fénylő keresztet...
Nézem a szép kéklő eget,
Tovaúszó kis felhőket.
Elmerengek régmúltamon,
Rohannak az évek, bizony.
Robogok a mélybe,
nem láthat meg senki sem.
Egyedül a világ ellen,
most már mindent értek.
Van egy ház, amiben élek,
Sosem lakták gonosz rémek.
Régen Te is itt éltél velem,
Te voltál mindig mindenem!
Már
Múlt vagy.
Álmomban
Még be-betérsz.
Feledni vétek.
Macskagyűlés volt minálunk,
kiskrambó lett a főnök, nos
a téma tárgya, ki iszik
tejet utoljára! Panaszt tett
a kiscica, hogy ő a tejet
nem itta! Erre a bociszemű
anyukája púpot ütött kobakjára!
Drága kislányomnak!
Mindig óvtalak
És fogtam a kezed,
Mikor beteg voltál