Szeretet
2019. pályázati vers
Csendes már az utca,
holdfényes a táj,
tücsök hangszert hangol,
kérlek szépen, aludj már.
Emléked el nem hagy,
immár tudom, ki vagy.
Én fogadtam meg,
hogy emlékeznem kell,
amikor ismét majd egyszer
a szemedbe nézek, felismerjelek.
Szeretet nélkül számkivetett az élet.
Folyton-folyvást a jövőt sürgetve.
Már belátom, nincs hova sietni,
az életed Te tudod írni s élni.
Szeretném, hogy nőnek érezd magad,
s ne csak ezen az egyetlen nap!
Minden reggel, ahogy a fény felkel,
mivoltodnak is úgy engedj teret!
Lelkem mélyén tudtam,
nem vagy egy délibáb.
Égen s Földön kutattam,
mentem, míg bírta szív s a láb.
Lágyan ringatózó csónak.
Csend van, nincs helye szónak.
Benne ülünk - mi ketten.
Egymás szemében a minden.
Két élet, akiké egy volt valaha,
döntöttek, legyenek szétválasztva.
Esik az eső csendesen.
Nem vagy velem, Kedvesem.
A dallam megszólal bennem,
s én szólót táncolok Nélküled.
Kinézek az ablakon,
minden fehér gyémánt.
Madarak szállnak szabadon,
s én csak ülök némán.
Míg aludtam, álmomban már láttalak.
Előző életeink képei lassan, de rajzolódtak.
Minden emlék rólad szól,
a zenében ott a hangod.
Oly óvatosan, halkan lépek feléd,
idő, mire szemedbe nézek, én...
Nincs szükség kincsekre,
mert minden ott a szívedben.
A természetes a legértékesebb.
Van, amikor a másodperc a legszebb.
Tévúton jársz, ha az a gondolatod,
a másiknak minden tálcán adatott.
Kövesd belső hangod,
ott vannak az igaz dalok.