Szeretet ereje
A szeretet-szivárvány színei...
Prológus:
A viharfelhők tovaszálltak, kristályfényű
esőcseppek csillognak mindenfelé. Egy
hatalmas kéz ezernyi színben játszadozó,
karcsú, égi tüneményt rajzol a felhőkbe.
Rövid percekre
összegömbölyödünk
az idő öreg szemével méreget
karöltve lenne mindig jó
hogy a kéz kézben legyen
Gyöngyözik a húslevesünk,
édesanyám szürcsölgeti -
meghitt percek - elcsevegünk -
szalvétáját gyűrögeti...
Otthonod melegét megosztottad,
Védőbástyaként családod oltalmaztad,
Három rózsaszálat neveltél Annáddal,
Akivel megélted, milyen egy jólelkű asszonnyal.
Egy találkozás, a reményteli,
nem lehet a miértjét megfejteni,
egyszerűen úgy érzed,
jó történik veled.
Hideg magány szorítja a lelket,
kandalló melegéről álmodó,
elhanyagolt test hiánytól reszket...
És a válasz csak magyarázkodó...
Veszteség, mely lerántja lelkem a mélybe, kialszik fényem szeretete.
Elgyengülök és nem látom, mindennek mi értelme.
Féltékenység? Bosszú? Karma?
Szeretetben és békében élni ki ne akarna?
Kérges kezed tenyerében...
Tipegő, dobogó lábak,
gyermeki örömök, vágyak,
csak egy kis mese és játék,
ennyit kér a mosolyáért.
A félelem erdejében tétován bóklászva, és szüntelen kiutat keresve
álnok kísérőim, gyűlölet, rettegés, mind mellém szegődve,
és rút mostohafiai, hazugság, hitszegés, lelkemet emésztve,
most mind belőlem táplálkozván, s ezzel engemet gyengítve.
A szeretet a legnagyobb erő
hadd meséljek neked
ma a szeretetről
lényünkből fakadó
édes érzelemről
gyere megölellek
mindig hogyha fázol
bármerre is legyél
tudd nagyon hiányzol...
Fenyőpintyek éneke száll az alkony
udvarán, fátyol-hamvas csendben bújna
hozzám a remény, én gyertyámra súglak,
távoli Karácsonyok hangját hallom.
Mennyi
Csoda, szépség.
E Földön sok időt eltöltenénk,
De időnk már - félő - feleannyi.