Szív
A lélek mögött húzódó, hideg ráció ural,
a szív megalkuvó, gyenge, szakadó huzal...
Ha akad még szívedben hely - egy kevés...
Rejtett zugában hadd bújjak meg csöndben!
Vannak reggelek, mikor az ébredés
Fáj... de a Nap már áttört az éjjelen.
Minden csepp egy emlék,
jelentése szemen fénylik,
lelken, szíven fut végig,
bennük sok vendég.
Úgy engedném szívemet,
szeressen nagyon,
van, hogy ugrani készül,
én mégis visszafogom...
Átadtam szívemet egészben,
Összetörve tartom most kezemben.
Nem volt jó csere, tört a portéka,
Nem segíthet rajta modern apotéka.
Lelkem és szívem szorítja valami,
Fuldoklok,
Szavakká képtelenség formálni,
Mi bent dúl reménytelen.
A kéz kezet talál,
A szív szívre talál,
A szeretet szeretetre,
A fény fénylő életre
Értelmét veszti körülöttem a lakás,
nála-nélkül ez az egész csak áltatás,
lebomlanak vöröslő tetőcserepek,
súly alatt hajlanak ezüstös ereszek.
Falról zuhanó vakolat alatt állok,
éles szélű, bőrömet mardosó átok.
Ő
Úgy vágyom érintésed... érezni szívverésed akarom.
Reggelente karjaid közt ébredni úgy szeretnék.
Alkonyatkor válladra borulva naplementét nézhetnénk.
Olykor sötét
és borús,
a remény nem lakja.
Olykor a szív csak
megszokásból dobban.
A létezés néha olyan gyönyörű
És természetes, akár a Nap hajnali ébredése,
Amint ezernyi csodát csal az égre,
Vagy ahogy a pillangó száll fel, alá,
Miközben szemet kápráztató szépsége
Elsodor valami távoli, belső helyre,
Ahol leülepszik a zaj, elnyelődnek a kételyek,
Ahol lehasad a külvilág, és letisztul az értelem...
Alszok, de a szív meg nem áll,
Késő este is kitartóan kalapál.
Egy szerv, ami hűségesen dobog...
Algoritmus a szívem, egy integrált áramkör,
amit sosem érthetsz meg, ha nem érzékelsz belém.
Lelkemen dezoxiribonukleinsavat old és tör
a kovalens kötés ízű képekbe szőtt remény.
Ordítás, fájdalom, fogcsikorgatás,
egy oroszlán hajol a fellegeken át.
Bálint napján meglepem a párom,
Gyertyafényes vacsorával várom.
Bébipulykát sütök vacsorára...