Szív
Elálmosodtam...
leülök a kanapéra - várlak,
hangtalan suhannak a percek...
ahogy Te is egy végtelenbe
tűnő sínpáron... éppen alszol,
s azt álmodod: szeretlek...
Bárcsak most itt lehetne testközelben,
mint álmomban, társalogna.
Közelebb jöhetne, hogy átöleljen,
és a szemem felragyogna.
...erre dobban meg a szívem feleletül.
A zöldellő szemeiben kél fel a Hold,
lelkében napsugarak fénye zakatolt,
illata a friss szabadság és a mező,
bizony jóllakna vele minden éhező.
A szerelem főnixmadár -
sejtperzselő, halk dobbanás,
hamvainkból újjáéledt,
folyton izzó, édes parázs...
Parázsló csodák, csendek, fénysziget...
nyíló rózsaszál - pirkadó szívem,
arcom tűzben ég, pillám rebbenő...
jaj... elfut a csend, dörren egy felhő...
Ne félj, anya! Minden rendben...
Csak a szív ver hevesebben,
tudod, most kicsit izgulok,
de te legyél csak, légy nyugodt!
Oly hangtalan lebeg sóhaja szárnyakon,
léptei nyomán zúg az áprilisi szél -
huncut mosolyával még egyszer táncba von...
Újra ragyognak a fák, mégis belém
marnak éles körmükkel a reggelek,
szellőlányok lágy derekán -
a napfényszoknya megremeg...
A női lélek becses, finom hangszer,
bonyolultan és egyszerűen működik.
Megérteni, zablázni nem tudja a kényszer,
érzékeny szívén ezer rezdülés őrködik.
Angyali üzenetek IV.
Miért oly jó a vakság?
Esküszöm, nem értem!
Gyújtok egy kis lámpást
a nagy-rideg sötétben...
Sötét szemed elvarázsolt,
belenéztem, s újra nyár volt.
Gyöngyharmatot iszom,
édes mannát eszem -
szívem: szerelem-szirom...
A parázsló felhők mögül kibújó nap
ezernyi csodával hívogat, csalogat,
megtölti szívemet szeretem érzéssel,
szabad szárnyalással fent a nagy kékségben.
Tizenhét hópehely
horgolt hósipkák
hegyláncain holdsugár
hintázik halkan
*
kósza szélmosoly
korcsolyázik a tavon -
télbe zárt idill
*...
Köddé vált álmok, megfagyott vágyak,
szívemre ráült újra a tél,
jéghideg könnycsepp perzseli arcom,
páncélom ezüst, nemesacél.