Sziv
Először azt mondtad, jó lesz a szürke,
itt-ott fehérrel ecsetelve.
Aztán zöldet akartál, és kék eget,
azután rózsaszín felleget.
Kopott síneken rohan az idő,
múltam porán hagy szürke nyomokat,
nincs megállás, cipeli sorsomat,
zakatol a vonat, vén végvivő.
Forró nyárban te vagy hűsítő zápor,
csókodban lelkem húrjai zenélnek,
mézédes éltetőn forrón becéznek,
perzselő vágyam könnyeimen táncol.
Szeretni és szeretve lenni...
Ismeretlenben ismerős lenni...
Egy kézfogásban meglátni a világot...
Ápolva átkarolni a boldogságot...
Szívemnek szenvedő szárnya,
te légy boldogságom halálos vágya,
érints meg gyönyörrel kortyolt pillanat tüzében,
hogy szerelmes szívem örökké vágyban égjen.
Lelked már a csillagok nyomán,
csak halványan látom arcodat...
lépteid hallom, és az idő porán
rajzolnék boldogabb napokat.
A maskara titka
Lehetnék ma tavasznak nyíló virága,
álarc mögé bújt élet rejtett világa,
szabad szívvel boldogabb Lélek,
egy éjszakára nem ismernének.
Mi kerül a fa alá, csak rajtad múlik,
megkopott tárgyak közt minden halványodik...
Emlékül, hogy emlékezz
Hófehér ágyban színeket kergetek,
eltévedt szavak közt Életet keresek,
nem maradt más, csak a vak remény,
hogy szívedben ott van még az ősi fény.
Megfáradt tekintet égszínkék szemében,
elhullott élete törékeny kezében,
mosolya békesség, szemével engem lát,
szívében szeretet, gyengéden ölel át.
Ott él benned erőnek erejével,
érezd hát hittel és reménnyel.
Ha menni akar, hadd fusson, engedd el!
S ha megtalál, légy nyitott, fogadd el!
Addig adj, amíg van kinek!
Egy ölelést, hogy érezzenek,
így lássák meg boldogságodat,
hogy ölelésük boldogságot ad!
Egy nap, két Élet!
Lépteid mától az élet formálja,
lépj bátran, ne add fel soha!
Ne csüggedj el, ha erőd veszted,
mert életed során erőd ez lesz!
Szíved mélyén jártam,
Lelked fényét láttam...