Szomorúság
Éber álomban
Mostanában bennragad a szó,
Szólnák, de nincs mondanivaló,
Csak kaotikus hangfoszlányok,
Ki értené a balgaságot...
Ezüstös fényénél könnyet ejtek,
Fekete égen szomorúan mosolyog rám.
Belém reményeket tápláltál,
Vagy csak az elmém játszott?
Szavad szívemnek hirtelen
Szép kis gödröt ásott...
Könnyemet ma nem törli le senki,
magányosan elbújok a világtól.
Mint az őszi széllel költöző madár, a szavak úgy szálltak tova;
Csak repültek és repültek, messze, nem tudni, hova.
Mint megannyi régi fénykép, az érintés épp úgy lett porrá;
Nyomát már csak elsöpörjük, kétség nem fér hozzá.
Levél
Szólj hozzám, mondd a nevem,
szólj hozzám, fogd a kezem,
szólj hozzám és vigasztalj,
szólj hozzám, dúdolgass dalt.
Összetörtél teljesen, elsírtam minden könnyem,
Rajtad bánat sem ült, ellöktél magadtól könnyen.
S hogy fejezzem ki hiányodat minden percben?
Hogy érjek partot az általam sírt könnytengerben?
léleksarában ül a csend,
körben a reggel lágy cement.
emlékezne, de nincs mire,
ennyit tud: meg kell kötnie.
mi az, mi váltó, hol az ok?
köröznek felhő-karvalyok,
körömpiszok a déli nap,
az élet még néha felriad.
Mikor még kisgyerek voltam,
te délutánonként vártál,
végeztem az iskolával,
és hozzád vezetett utam.
Pityereg a képzelet,
bántja a valóság
a mécses gyér fényében,
könnyben csillog orcám.
Azt hittem, a felvásárlási láz
csak valami médiafelhajtás.
Elfogyott a liszt, a cukor, a tészta,
és egy kicsit sem volt összetartás.
Szerelmes vagyok és ragaszkodok
Szerelmes vagyok és ragaszkodok.
Ahhoz, hogy valaki betöltse
E nyílt sebhelyet,
Ki fájdalmát belém törölné
S betakarná ezt a reszkető vöröskét.
Elbújok a lelkembe, hogy meglássam magam,
tán külső csillogás nélkül kitisztul agyam.
Belülről, ha meglátom összes gondolatom,
majd elhiszem, hogy még sincs rejtegetnivalóm.
Vándor pihen a fák alatt,
Ott sző ábrándos álmokat,
Néha felnéz az égre,
Látja már, hol lesz a vége.