Szomorúság
Kijárási tilalom
Rideg lesz a temető,
mint
a holt ember arca,
mély
fájdalommal s kint rekedt
gyertyalánggal
harcol a gyászoló pillanat,
mert...
Talán nem is létezett, talán nem is látta senki,
Ha eltűnt volna, talán nem is vette volna észre senki.
Nem tudom, mi volt a neve, ki tudja, hogyan nézett ki,
Nem emlékszem a hangjára, vagy arra, nő volt-e, vagy férfi.
Februárban hosszan elaludtam,
Testben, lélekben bebábozódtam.
Lehetőségem nyílt gondolkodni,
Sötét volt, és bús magánnyal teli...
XXX.
Azóta árnyékod is hamissá vált,
Talán közös múltunk is vele együtt,
Már ha volt olyanunk egyáltalán, hát
Ne hívj hazugnak, amiért elterült
Féltékenységed szelétől a jövőnk,
Hiszen én ott voltam neked, őszintén,
Hűséges szívvel, szíved bizton őrzőn...
Vizsgálgatom csuklómon a tetoválást,
Kék ér színében játszó bőrt körülötte.
Ez is mind le fog bomlani egyszer végleg,
Röpke életöltőt örökre kiölve.
Szomorú a gyermekmosoly
minden nap az arcomon,
szemeimben árnyat lopott
a végtelen fájdalom.
Létem kicsiny rezdülése
megöleli álmaim fodrait,
harcom az Úr tenyerén pihen,
vágyam a megnyugvás.
Hortobágyi pusztán sötét az éjszaka,
csak a csillag fénye vezet engem haza.
Leszállt a csendes éj, alszik már a puszta,
madarak énekét a csend bitorolja.
...csendpalástom
meg ne halljon
meg ne lásson
senki senki
messze kell most
innen menni
angyallépcsőn...
Magam vagyok, árva lettem,
mint ahogyan megszülettem.
Árvaságom látod, Isten?
Úgy kiáltanék...
Ajkam mégis zárt, néma maradt.
Szétporladtak bennem keserűn rég
a kimondatlan, igaz szavak.
Hát elmentél... s veled a nyár, az álmok,
és meghalt lelkemben a szerelem.
Azóta részeg kábulatban járok
magányosan néptelen helyeken.
Éber álomban
Mostanában bennragad a szó,
Szólnák, de nincs mondanivaló,
Csak kaotikus hangfoszlányok,
Ki értené a balgaságot...