Szülői szeretet
A szerencse embere én vagyok,
Szívem alatt magzatot hordhatok.
Az életem döcögős úton járt, néha
megállt, és igazán csak most kezdődött el:
Létemnek részese, motorja Te leszel.
Gyermekként nem voltak gondjaim,
mik gyötörtek volna éjszakánként.
Mára már felnőttem és a gondok fejem felett szikráznak,
villámként csapnak reám.
Ó, figyelj rám, kérlek! Értsd meg, amit mondok,
Nem vagyok én buta, csak keveset tudok!
Simogasd meg buksim, ölelj át, ha félek,
Óvjad apró léptem, nehogy rosszul lépjek!
Más lett minden, egy új világ,
Mikor felvillant számodra a napvilág.
Mi úgy teszünk, hogy jó legyél,
S majd bennünk minden jót remélj!