Táj
A táj tisztán kék,
a földből a rég
kicsavart, ősz fák
hordják terhüket ránk.
Nádas vizéből vadkacsa rebben,
zajt csap a szárnya csendes berekben.
Hajnal hűvös, sápadt kékjén,
búzamező arany szélén,
hajladozó kalász szárán,
egy zöld tücsök pici lábán
bársonyba bújt dallam csendült.
Hegygerinc hátán kecsesen táncol,
faágak között gyakran viháncol,
nyargal a réten, virágot szakajt,
sohasem ül le, hiába a pad.
Lent a völgyben fürge patak
csörgedezik, tovaszalad.
Vihar dúlt még tegnap este,
a szép erdőt körbenyeste.
Sóhajtoznak az öreg fák,
megtépázott lombkoronák.
Sarjad sok kis rügy, ébred a világ,
vadszázszorszépet friss szellő cibál,
a tavasz színe cseppent a rétre
hóvirágfehér ibolya kékje.
Október
Sárkány-leheletű nyárnak most már vége,
napnak palástjáról aranyrojtok hullnak,
rozsdás kosztümjében ősznek ékessége,
izzó csipkebogyót fognak rőzseujjak
"Fáradtságom adom az esti árnynak",
a naplementét csendben figyelem,
csodálom a bíborban úszó tájat,
az égre festett színes jeleket.
Csillagok fénye
Pihen fűszálon,
Tücsöknyi ének
Ragyog a tájon.
Teljes szívemből
Varázsra várok,
Virágzó napfény
Szálljon a tájon.
Érett a gesztenye,
Lepotyog az ágról,
Ringató zene száll
Szenderedő tájról.
"Voltam szelíd naplemente,
Füvön harmat reggelente,"
Csiripeltem pintynek dalát,
Füleltem a csendnek zaját.
Barackszín álom
Szuszog a tájon,
Varázsos alkony
Ragyog virágon.
Lépteket hallottam, megreccsent az ág,
Száraz avartakaróból nem nyílik virág.