Társadalom
Göbök
A tán` miattunk kesergő idő,
nem könnyet hullat,
sem kristályát pehely csodának,
csak göbök...
Mi az a hatalmas ok,
ami miatt a hatalmasok
- akiknek a hatalma sok -
az gondolják,
hogy hat alma sok.
A valóság erős tanmese:
stigmáktól vérző lélek,
valós, posztmodern pokol,
álarcok mögött a tények.
én a fogyasztó és én a társa s hozzám dalom
tol tol a rutin tol
te kergeted
mert mennyiség hatalma eszméd felett
vérző verejtékből piramis
s ott mindenek felett az a szem hamis
tol tol a rutin tol
te üzérkedsz
ezüstért árulod kegyes képzeted...
Terhek alatt cseperedik az álom,
miatta minden nap meghalunk.
Kereszteket húzunk a lét talaján,
mély nyomokat ritkán hagyunk.
Midőn e korszak véget ér,
És az emberek nagy része már nem is él.
Leveszem órám, időm most megnyugszik,
Halk kattogása a csöndben elcsuklik,
Szellemem önmagába ölelkezik,
Emlékbeli bányászat következik.
Fölszállott a gyöngytyúk
vármegye házára.
Sok szegénylegénynek
a bosszantására.
Dalszövegekbe szökött a költészet,
mind ott gyűlik egyre, csak nézzétek!
A gyerekek a gép előtt lankadnak,
a felnőttek a csöndben ballagnak.
A gyerek a boltban nem köszönt rám,
az exemnek már nem mondom, babám.
Avagy süntrió, egy hajó
Jön az árvíz,
"Nem jó" -
Gondolja
A süntrió
Kollektíva.
Egymagam a szélben állok a végtelen mélységben.
Rideg árnyak arcon vernek, szemem kérve kérdez,
némán tűröm... nem felelnek...
Agyhigítás felsőfokon,
mindig lógsz a telefonon,
posztok hatalmában élve,
bárkit bárhol megítélve,
pedig csak online ismered,
nem utál és nem is szeret,
aztán várod, hányan nézik,
képedet, mely épp megszépít!
Száll a téren lenn a labda
magában,
mi jár most fent a gyermekek
agyában?
Telón játszanak ezerrel,
tabletoznak gyors kezekkel
a házban.
Én vagyok az aranymetszet,
a természet tökéletlen gyermeke.
Ti pedig az aranyketrec,
saját magába ragadt lelketek.