Tavasz
Hullatja szirmát a sok virág,
május van, felsóhajt a világ.
Valamit ad mindenkinek, fényt,
virágot, ünnepet. Szívekben
egy kis villanást, egy pillantást,
egy édes csókot, egy simítást.
REGGEL I.
Aranysugarak
szöknek, lassan szemeit
nyitja a város.
Szívet nyitogató, vágyakat ébresztő,
az ég homlokáról elsuhanó felhő...
fehér csend tekint
fagyos teret kint
lapátol a szél
még remél a tél
Mély álmom hajnalán...
ahol a szív szárnyal, s nincs határ,
kerti úton csendesen
tavasz suhan nesztelen.
Írj, olyan egyszerű,
szíved mélyén a gondolat,
ne hagyd elrepülni az időt...
az időt s az álmodat!
Mély álmából ébred a tavasz,
napfényes, tiszta csendben
láthatatlan mozdulattal
rügyeket fakaszt.
Színpompás virágok nyílnak.
Hajnal hűvös, sápadt kékjén,
búzamező arany szélén,
hajladozó kalász szárán,
egy zöld tücsök pici lábán
bársonyba bújt dallam csendült.
Jól néznek ki ezek a sík-virágos területek,
Csak a látványt, óh, ha nem szaggatnák a magas hegyek.
Szirmokat síró áprilisi fák
között kerengő fájó érzések...
mint elmúlás havában az imák,
s a földre pergő színes levelek...
Takaros kis szellő hordja szét a mezőn a telet,
Felhők fölött sütkérező tündék felé integet.
Suttyorásznak a vadgerlék, lombot bont a kikelet,
s a teremtés hajnalában megfogan sok kisgyerek.
Balga falaknak dallama lappang a hasztalan avarban,
Hajnalnak hangtalan harmata ballag a parttalan falvakban.
Hatalmas barackfa garmada kacagva szalad a magasba,
S alatta csacska patakban zajtalan halad a vadkacsa.
Veled fekszem, Veled kelek életre.
Valóra vált szívemnek tavasza,
Frissülő lomb közül Neked szól éneke,
Rólad mesél a kis cinege szava.
Áprilisi csélcsap szellő
terelget pár gomolyfelhőt,
ami még a télből itt maradt.
Tudta a tél, hogy újulás érkezik,
langgyá búsul a hideg roppanás,
tavasztündér nevetve vétkezik,
tél arcán könnycsepp az olvadás