Tavasz
Kalandozni már csak gondolatban járok.
Ahogy a valóság szétfolyik bennem,
Úgy lassan kifogynak a gyermekkori álmok.
Lehullottál a kerti fűzfámról...
lassan forogtál, mint keringőtáncos
az őszi hűvös szellővel, s megérkeztél...
Itt a tavasz, hahó-, halihó!
Bízom benne, már nem lesz több hó.
Ma igazán szép nap volt,
A nap végre szikrázott.
Felhőtlen volt az égbolt,
Tavaszi nap szinte lángolt.
Madárdaltól hangos az erdő,
Mezei csokor lett a mező,
Mégis kizöldül a temető.
Szép a tavasz, kellemes idő,
Bízzunk, hogy ez is eljő.
A tél mozdulatlan, fagyos,
Tavasz, bizsergős, csiklandós...
Csírázva kél a napsugár,
nyughelye álom-illatú még,
szemében álmosan pislákol a láng,
s ásítozik rá a tűnő sötét.
Szeretem tavasszal a nyíló ibolyát,
örömmel hallgatom a fecskék ricsaját.
Nézem az ágak közt bujkáló napsugárt,
az első rügyeket és a lombkoronát.
Mondatokba foglalt imádság szirmain,
gyöngyházfényben fürdő remény talaján,
görnyedő végzetem kereszt sírhamvain
ne sirass már értem könnyet, jó Anyám!
A természet ébred, - egyre hívogat,
Hóvirág nyílik, aprócska rügy fakad....
Május van, tavasz, Szerelem...
Nyisd ki ablakod, engedj be!
Az Éj s Hold csókolja szép szemed!
Fantom titkomat így megleled...
Gólya száll a messzi égen,
tavasz pezsdül kinn a réten.
Kivándorol gulya, ménes,
terelgeti Sanyi, Dénes.
E tavaszt vártam, - veled, mint az élet,
mely csíraként álmodik havas csendben,
fényedre sarjadni, kinyílni neked.
E tavaszt vártam, mikor múló képzet
Orgonák, íriszek mosolyogtak kertünkben...
s úton-útfélen, ahogy jártam a vidéket
köszöntöttek, csodálatos mennyei illat
keveredett az akác és hárs virágával.