Tavaszváró
világos szürke néhol sötétebb
szennyes lepedője az égnek
fenyők bólogatnak a szélnek
az énekesek elülnek
védett helyre menekülnek
csak a hóvirág fehérlik
a zöld fűben utat épít
harmatcseppből gyöngyöt készít...
Jobbra-balra ringatózva
száll millió hópihe,
nézem lágyan, elfogódva,
hogy hullnak a földre le.
Esős a reggel,
bús fellegekkel,
haragos hangon üzen a tél:
Ő az erősebb,
hull sok esőcsepp,
szerte a légben fújja a szél.
valami van a
levegőben,
valami van már
készülőben,
a nap is más lett
lemenőben,
a tél ballag ott
elmenőben?
...homályban a látóhatár,
szürkül az égbolt ezüst-kékje,
vágyik a föld keszkenőre.
Mohás kövek között hófehér csoda,
sziromlevelén harmatkönnyes ruha.
Ha eljössz, én várok rád,
Drága, szép tavaszom.
Hozd el a világnak
Virágzó illatodat.
Még itt a tél
Hiányzol, tavaszi égbolt s ti
bárányfellegek.
Legyetek újra itt,
melegítve a lelkemet.
Idén talán kimarad a tél egészen,
szép lett volna pedig karácsony fehérben.
Hóesésben bámulni fenyőfa fényét,
ahogy betakar minden szürkét, feketét.
Az ősi, vén cseresznyefa
udvarunkban rügybe fakadt.
Kibújt az első hóvirág -
természet érzi a tavaszt.
Alkonyatkor kivirágzó,
Ábrándos, szép kis liget,
Előbújik rejtekéből,
Ébred már a természet.
Tavasz a télre
Istenem, tudom, sok évet megéltem,
csak még egy esztendőt adjál énnékem!
Hadd érjem meg e tél után a tavaszt,
midőn a természet rügyeket fakaszt.
Vannak, akik felismernek?
A jelmezem nem idétlen,
Elhavazott hóembernek
Öltöztem be idén télen.
Istenhez szólok 05
"Várni a tavaszt, az éltető vigaszt!" -
hallom, s belecsókolok a hűs szélbe,
suttogom vágyam az alkony fényének.
Szemed már szemem, és látom, `mi igaz
Lelkemben trillázó szólamok.
Ragyog a hold és a csillagok,
s úgy szórják fényüket szerteszét,
ahogy a nagyanyám szép mesét
hintett rám azért, hogy álmaim
messzire szálljanak szárnyain.