Télbúcsúztató
Idén talán kimarad a tél egészen,
szép lett volna pedig karácsony fehérben.
Hóesésben bámulni fenyőfa fényét,
ahogy betakar minden szürkét, feketét.
Vannak, akik felismernek?
A jelmezem nem idétlen,
Elhavazott hóembernek
Öltöztem be idén télen.
Vízkeresztnek vége, a farsang a nyakunkon,
nélküle is álarcot viselünk arcunkon.
Rejtőzködő napokon jelmezeket hordunk,
senki ne láthassa igazi ábrázatunk.
A zenészek muzsikálnak,
nem láttad a bokrétámat?
Nem is tudom, hová tűzném,
párom kalapjára fűzném.
Farsang idején,
gondtalanság, társam légy,
tűnj, hiányérzet!
Télbúcsúztató
Hóköpenyét leveti az erdő
és rügy pattan az ágakon.
Tavasznak hírét hozza a szellő
az ős Dráva felett ha átoson.
Ez a hónap búcsúzik a téltől,
februárban nyúlnak a napok,
csökkennek az éjjeli fagyok,
s nem kérünk a bús északi szélből!
Komor tél reggelén
ódon ablaktáblán
fátylat bont a pára
könnyes, bús magányán.
Folydogált már a tél fáknak ágai közt,
csordogált csendesen sáros hó levében.
Dúl a viadal Csíkrákosban... farsang jő rá, s búcsúzik a rideg tél
Vízkeresztkor viadal dúl a Csere dombon,
Villáit s késeit szóra el a Cibere vajda,
Meg a Konc király, verekednek össze
Mostan Csíkrákos mellett,
S öregek küldik gyermekeik...
Behúzza karmait a tél,
mint a felszállni kész madár,
a fehér feketére vált:
olvadt hó alatt a határ.
Vízkereszt után jön a farsang,
szalagos fánkkal újabb trakta.
Vidám lakomák, jó mulatság,
zene és tánc, színes kavalkád.
Szilveszteri utófényben már a farsang integet.
A tél pakol, és félúton vidámságnak nyújt kezet.
Mint bölcs ifjú, táncba hívja a tavasztündéreket.
Szürke felhőt útnak indít, s megnyitja a kék eget.