Téli hangulat
Csodás ez a fehér alkony,
Lassan haladok a havon.
Bámulom a naplementét,
Alkony nyeli föld peremét.
Kínai versformában...
Jégcsapok
Fürtökben csüngnek
Sorban az eresz alatt.
Fecskefészkek üresek,
Rég elköltöztek.
Úgy tűnik, a bárányfelhők már téli szállásukra vonultak,
És a mostani helyzet, hogy komor hófelhők erre vonulnak...
A könnyű, esti szél dúdolgatva havazást ígér... varjúknak?
Itt a tél
Csípős szél fújdogál, hozza a tél illatát,
Ködös hajnal dereng, nem látni nap sugarát.
Erdőt, mezőt s rétet szürke lepel befedte,
Fák könnye hull, lombjukat a szél tönkretette.
Az ősz készen áll, nem tréfál,
Tájon innen s túl átsétál,
Gyűjti a kevés meleget,
A hidegnek készít helyet.
Ma jött meg a Télapó,
Nagy szakálla van, fehér, mint a hó,
Szép, piros a ruhája,
Puttonya az ajándékkosara.
Télapó nem is kopogtat, lovas szánnal érkezik,
Mivel a gyerekek várták, nyitott ajtó kinyílik.
Mosolyogva köszön, mondja, szervusztok, gyerekek,
Vártatok, sokféle ajándékot hoztam nektek.
Fátyolón átpislákol a fény.
Utcai lámpás bágyatag lény.
Lassan hullik le a végtelen,
Hópehelyben remeg a félelem.
A kínai selyemfenyő árnyéka görnyed a gangra,
a vénséges tél ámbra-fényeket köhög,
ki emlékszik már nyári zivatarra,
mikor talizmán villámaival
a menny dörög.
Nem mozdul az ág
Gyász-fehér lepel alatt
Unalmas világ.
Hajnali szélnek hangja zenél,
hótakaró ül a domb tetején.
Egy fiú áll az ablakban, némán,
nézi az utcát félénken s mélán.
Kint tombol a hó s a szél,
s ez felkavarja a legény szívét.
A hó fehér habként simul rá a tájra
ragyogó szépségét a tájnak adva.
Az ágakon, bokrokon lustán szétterül.
E szépséges tájban gyönyörködöm egyedül.
Hideg csendjében
Hallgatni hópelyheket...
Szellem melegség.
*
A napsugárzás
Ványadt, szegény, nincs meleg.
Éjfél felé néztem a fehér eget,
Föld nincs, fehér lepel mindent befedett.
Fentről hulltak alá sűrűn a pelyhek,
Csillogó, ragyogó, parányi pettyek.