Temető
Temetőben végigmegyek,
halott lelkek közt tévelygek,
visz már előre az utam,
fejem, mint egy flúgos futam.
Békésen búg a vadgalamb
a csendes temetőben,
délután van, estefelé
a Nap már lemenőben.
Anyák napján virágcsokrot veszek.
A Szováti temetőbe megyek.
Leteszem az Anyám sírkövére,
itt nyugszik már ő huszonnégy éve.
Temetői séta holt álmok
Könnyes keresztek visszhangok
S én most sírva kacagok
Kicsiny temetőben
fehér kápolna,
krizantémcsokrok
sírhantot karolva!
Halottak napja van,
temetőbe megyünk,
elhalt szeretteink,
ma itt vagytok velünk.
Mindenkinek van valakije:
Szülője, férje vagy bárkije...
Anya
Ott áll az a sír, szavam visszahív,
fáj ez a gyertya, mit teszek ma
sírodra, kérlek, gyere vissza!
Teste nyugszik a földben,
de a lelke a női öltözőkben.
Kihasználja, hogy nem látják,
ez számára az igazi Mennyország.
Dobban a szív, ha hív a sír.
Büszke vagyok arra, mit magam
elértem,
temetőben síremlék áll szépen!
Nem márvány a lapja, de mindenki
olvashatja,
itt nyugszik meg szülőanyja!
Amikor beverik az
utolsó szöget,
lecsukják a
szemfödelet,
sírhoz viszik
szerettedet,
akkor minden
angyal téged követ...
Halottak között járni nem is olyan rettenetes,
Hiszen nem bánt egyik sem senkit, akit a sír elfed.
Míg a test a földben pihen, a lélek most messze már,
A test csak ruha a léleknek, akire örök élet vár.
Egy szép késő őszi napon,
amikor a fák kopaszok,
gólyák, fecskék elköltöztek,
Sétálok a temetőben.
Mindenszentekkor virágtengerben úszik a temető,
halottak napjára gyertyafény sárgán jelzi, szívvel,
szeretettel jártál itt csendben, egyedül vagy testvérrel,
akinek erős karjába temetkezel, mert közel a sírkő,
ahova lassú léptekkel, de biztosan utad vezet, ahol
szótlanul, ki tudja, ennyi év után mi fekszik ott alul,
de érzem, tudom, onnan föntről majd szóltok ha kell,
együtt leszünk, és akkor már nem fáj semmi sem.