Temetői séta
Körbesétáltam én a jó nagyméretű temetőbe`,
Éreztem, hogy dohos kriptaszag terjeng a levegőbe`...
Néztem a feliratokat, van, mibe már százötven éve temetnek,
Istenem, ha mesélnének... abban nemzedékek sorai lehetnek.
Néhanapján kilátogatok a temetőbe, mintha
szólítanának az eltávozott szeretteim.
Temetőben lépdelünk, emlékeink felszínre törnek,
szemeinkben a hulló könnyek a felhőkig érnek.
Elhunyt szeretteink sírjai virággal teli...
...félig még ősz de már majdnem tél
és emlékeinket is összecsipkedte a dér
ahogy gyalogtúrát teszünk közöttük
kezeinket imákba temetjük...
Kis ösvényen sétálgatok,
Megrohannak gondolatok.
Vannak köztük jók és rosszak,
De a fejfák nem hazudnak.
Csendes kert: a remény kertje,
Nyugalom és béke benne.
Földszagú szél fújdogál,
Nagy kőtáblák közt cikáz`.
Egy hideg napon az üres temetőben,
Copfos kislány sétál, virággal kezében!
A Szováti temetőben
sírok között sétálok,
régen elhunyt barátaim
sírjára rátalálok.
Temetői séta holt álmok
Könnyes keresztek visszhangok
S én most sírva kacagok