Templom
Még ilyent, világ csodája,
templomba ment ma a sáska.
Istent dicsőíti talán?
Freskót néz a templom falán?
Jövőlátó lencsén nézek keresztül,
Majd a falra kapom tekintetem, lekopott festékdarabok között kereszt ül.
Kék szemével felhők közül
kacsint az ég a templomra,
csak Anyám és vásári nép
sétál odakünn bíborba`.
A polc alatt, a polc felett
jót mulat rajtam valahol.
A szék felett, a szék alatt:
ujjával zongorázva dalol.
Ünnepi éjben,
templomi csendben
szárnyal az ének,
s fohászom száll,
kondul a harang,
adventi visszhang,
s áhítozó szív
csodára vár.
Csend honolt az idő lábnyomán,
szürke füst szállt fel az égbe.
Vadhús illatát vitte tovább,
és kódolt mindent emlékeikbe.
A természet temploma
Hol a bükkfák égig érnek,
nem hajolnak meg a szélnek,
levelek közt napfény csillan,
táncot lejtve tovaillan
Őszi vasárnap
csendes az erdő,
hajnali fátyla
lopva leül!
Csendes kis falumban
nyílnak az akácok,
álmaimban gyakran
haza visszajárok.
A lelkünk templomának
tárjuk ki ajtaját!
Nincsen az kulcsra zárva,
mindenkit bebocsát.
Ezüsthold fénye hullt az én fámra,
hópehelycsipkés volt a ruhája.
Kint állt az utcán, bátor volt, erős,
nem hajolt meg egy villanydrót előtt.
apám gyenge pille-testét
viszik már a madarak,
hamvaiból csipegetnek,
csőrük mélyén száz darab...
Sétálok a nyári napsütésben,
bárhova nézek, a látvány megragad,
a szeretet festi bennem szépre
kanyargós utcán a kopott falakat.
Szíved templomában szívem temploma
ringat s összezár ma, mint fűszált szél szava.
Lágy hullámkéz simít, hűs áhítat dalol,
dobbant kórusával a mennyei dúr, s la moll.
Tornácon áll egy kisgyerek,
lenszőke, sovány legény.
távolba nézve elmereng -
messze jár - látszik szemén.