Templom
Párként emelkedik a templom két tornya Hajdúhadház fölé,
De köd fut a városba be falai elé,
S palástként burkolja be nagyságát,
Csendesen nyújtózkodó állandóságát.
Kőcsipkés álmok sorjáznak sorban,
alakok lapulnak az oszlopokban.
Sárkányos vízköpők meséket regélnek,
s királyok szobrai némán is beszélnek.
A sárga fény az erdőn megfeszül,
rezegve hullnak földre kis csodák,
avarban így roppanva egyedül
megünneplik az elmúlás torát!
Nézzétek! Az ég felé tornyok törnek,
és omlanak századok a vaskos súly alatt.
Virágkehelyben,
folyómederben
érzed a titkát,
életed írd át!
Békét
Nyissátok ki a templomokat!
Hagyjátok ott a füstölgő romokat!
Menjetek be imádkozni,
a békéért fohászkodni.
Még ilyent, világ csodája,
templomba ment ma a sáska.
Istent dicsőíti talán?
Freskót néz a templom falán?
Jövőlátó lencsén nézek keresztül,
Majd a falra kapom tekintetem, lekopott festékdarabok között kereszt ül.
Kék szemével felhők közül
kacsint az ég a templomra,
csak Anyám és vásári nép
sétál odakünn bíborba`.
A polc alatt, a polc felett
jót mulat rajtam valahol.
A szék felett, a szék alatt:
ujjával zongorázva dalol.
Ünnepi éjben,
templomi csendben
szárnyal az ének,
s fohászom száll,
kondul a harang,
adventi visszhang,
s áhítozó szív
csodára vár.
Csend honolt az idő lábnyomán,
szürke füst szállt fel az égbe.
Vadhús illatát vitte tovább,
és kódolt mindent emlékeikbe.
A természet temploma
Hol a bükkfák égig érnek,
nem hajolnak meg a szélnek,
levelek közt napfény csillan,
táncot lejtve tovaillan
Őszi vasárnap
csendes az erdő,
hajnali fátyla
lopva leül!
Csendes kis falumban
nyílnak az akácok,
álmaimban gyakran
haza visszajárok.