Természet
Dombon innen, az erdőn túl van
egy ódon ház, lehet, oda sem találsz.
Sűrű erdő vad ligete hálózza be útjait,
csipkebokor, vadrózsa tépi ruháid,
ha megközelíted falait.
Rozsda mohón falja az erőtlen tagom,
érett, kerek alma a lenyugvó napom...
Őszbe hajlanak
Rozsdásodott levelek.
Forró nyár múlik.
*
Őszi levelek
Színpompába öltöztek.
Hideg őszi napok után
Még egy utolsó hőhullám,
Mit felhevít a napsugár,
Majd végleg elköszön a nyár.
Nyár-rabjaira zárják a cellát,
göröngyön ülnek, merre a szem lát,
harmatot sírnak, parazsat köpnek...
Hallom a kacsákat, a tücsköket, a baglyokat,
és az éjszaka megelevenedik.
Látom a csillogó Tejutat,
és az Égbolt élettel megtelik.
Vénasszonyok nyara
Fapadosan üzemel a nyár,
potyautas minden napsugár,
vénasszonyok kint a padon,
startra vár a pletykaszezon.
Levélujja köré csavar az írisz, csöpp kék
nefelejcslámpások égetik rétek zöldjét.
Hajnalban kimegyek az udvarra.
Hallgatom, mit énekelnek a madarak.
Felfigyelek egy csodálatosan szép hangra,
- S egy varázslatosan szép dalra.
Túrázni indul egy vidám csapat,
Élükön túravezető halad.
Zizeg a falevél lábuk alatt,
Fáradhatatlan a csipet-csapat.
Lassan búcsúzik a nyár,
erőtlenül simogatja
dáliák szirmait a napsugár.
Augusztus maga után vonszolja
színes virágszőnyegét,
s a lábujjhegyen lopakodó
szeptembernek átadja helyét.
Jajveszékel az ég, vihar dúl most lelkében,
Mormogása hirtelen erővel kibuggyan,
Vad dühében kemény fénypallosát csapkodva,
S őrjöngve a légüres térre reázuhan.
Körtefa ágán
lengedez árván,
billeg a körte,
fám tetején.
Bíborszínű a csend és az alkonyat...
A bíboros alkonyatról
Bíbor horizont
Festi be a tófelszínt.
Lassú sötétség...
*
Este bronzszínű
Leplet húz magára ég.
Az őrültként tomboló vihar TANQ csokorban
Hirtelen lett vihar
Vad, cikázó villámokkal...
Még föld is belereng.
Ég zeng, felhők terhe súlyos,
Fény siklik, mosolya gúnyos.