Természet
Spenser szonett
Szikrázó napsütésben erdő, mező,
Fényözön árad szét a déli tájon,
Csend van, patak fut közel, csörgedező,
S én csak utánad, csak utánad vágyom...
Jó a reggel, ha meghallod a csendben a madárdalt,
Mely észrevétlenül minden szépséget túlszárnyalt.
Jó a reggel, ha meglátod a vidám színben felkelő napot,
S a pillanatot megragadod, ezt a csodálatot.
Mókusfélék családjába
tartozik a mormota,
hegyoldalba üreget ás,
bevackolódik oda.
Indiában él egy mókus,
szivárvány a bundája,
megfognám és átölelném,
de nézek csak utána.
Bozóterdős vidéken át
sebesen fut egy kakukk,
hasa fehér, tarka-barna
máshol a mi madarunk.
Egyre messzebbről néz a múlt
szemünkbe. Néz, mint szirmahullt
virág az elmúlásra...
...Utazunk a Földön vadul tovább,
Se Isten, se hit minket nem szolgál,
Bennünk marad egy szép álomvilág.
Csendesen, némán sírnak a fák,
Siratják a zöld lombkoronát.
Hallod? Most is dúdol a szél,
Tépdesi a fák levelét.
A zöld réten a kis nyuszi
A bálnával találkozik.
Mondd csak, bálna, mi van veled,
Nem a vízben van a helyed?
Hold és a Föld együtt rója
Többmilliárdnyi év óta
Fürge táncát a kozmoszban.
Felhő táncol, hold világol.
Ragyognak fönn a csillagok.
Hold sugarát hab mosdatja,
Az éjszakát csend uralja.
Hull a levél, itt az ősz.
Bánatos a kicsi őz.
Ázhat-fázhat eleget,
Messze még a kikelet.
Poros úton poroszkál,
Elköszön a délibáb.
A hétszínű szivárványt
Nem látod eső után.
Fut a nyár, ősz van már,
Szél rázza fák ágát.
Földre hull, kopp-kopp-kopp,
Dió és mogyoró.