Természeti szépség
Egy ódon, megtört ablakon át
Mennyire másként szép a világ!
Naptól fáradt teste recseg,
Párkányán két fecske fecseg.
Vádolom a Napot,
Mert imádom a fényét,
Izzó bőröm falja
Fényes büszkeségét.
Mint a gúnyszó varjúfa-begy,
csipák csendje pöröl veled,
felhő keblén szürcsöl a hegy
édes búzavirág-tejet,
ahogy rojtból szikrát szór rám
égi tavam, égi tócsám.
Színes sávok égre festve
Incselkedve integetnek.
Vidám vonal földig hajol,
Ábrándozik és udvarol.
Nyár-rabjaira zárják a cellát,
göröngyön ülnek, merre a szem lát,
harmatot sírnak, parazsat köpnek...
Aranyló napkorong
ég és föld határán
zöld dombra teríti
még izzó palástját.
Villám-szeget üt a földbe,
dirrel-durral tört a csöndbe -
súlyos pöröly - Isten lesújt,
sikátor lett most a Tejút
Pipacsok szirma
szívekből sarjad,
végtelenségbe
skarlátot varrat
Hömpölygő őserő,
sziklákon csörtető,
nagy mélybe zuhanó...
Suttogásra várok, langyos leheletre,
kikeletfátyolba libbenő csodára,
cserebogártáncra, ízes, könnyed estre,
hangos zümmögésre, mézes, fodros fákra
szösszenet
Az érzékeny hajnal kristálykönnyeivel
hintette - cseppekkel, fénylő gyöngyeivel,
aranyló tűjével öltött bele vágyat,
vérző végtelenbe bíborgyönyörszálat -...
Fűszálak közt kicsi pitypang
pityereg:
Úgy szeretném bejárni a
hegyeket!
Spenser szonett
Szikrázó napsütésben erdő, mező,
Fényözön árad szét a déli tájon,
Csend van, patak fut közel, csörgedező,
S én csak utánad, csak utánad vágyom...
Jó a reggel, ha meghallod a csendben a madárdalt,
Mely észrevétlenül minden szépséget túlszárnyalt.
Jó a reggel, ha meglátod a vidám színben felkelő napot,
S a pillanatot megragadod, ezt a csodálatot.
Én vagyok a margaréta,
mezők, rétek menyasszonya.
Szirmaimat ha kibontom,
a tájat fehér fátyolba borítom.