Túlvilág
Duáltánc
Kicsi voltam még, mikor megéreztem,
Tudtam, ketten vagyunk egy lélekben,
Eltelt tizennégy év, mire megismertelek,
Egyből tudtam, úgy aznap bevégeztetett,
A mellkasom égett, levegőt kapkodta,
Mikor a lelked hívásom hangját hallotta,
Közelebb voltál, mint anyám vagy apám,
Tudtam én, ennek nem akadálya a halál...
Életünk boldogulása
E földi világban
Szellemi törvények betartása.
Törekvés a tökéletesedésre,
Abszolút jó érvényesülésére.
Ajka puha, szeme pára,
E világon nincsen párja.
Szava hazug, szeme ég,
Túlvilági fényesség.
Hol van a boldogság? Kérded a mától!
Ahol nem ég az orcád a hamis vádtól,
Ahol ember-embernek nem árthat,
Hidd el, van élet a túlvilágban!
Gondoltál-e arra,
Hogy gondolt rád?
S ha igen, mondd el nekem,
Mire jutottál?
Talán gondolt...
De vajon mit várt?
Örökkét vagy csak egy éjszakát?
Itt tengetem most napjaim a Földön:
az "élet" nevű büntetésem töltöm.
Mit követtem el a szellemvilágban?
Hát ott sem minden teremtmény hibátlan -
nem hittem a tant: angyalpapok szavát,
a túlvilágról ide ők dobtak át.
Rózsaszín hó szitál most a szememre.
Remélem, hogy ez végre már szerelem.
Csábít egy irtóra igéző szellem.
Nem látom, de tudom, hogy itt van velem.
Ha túl erős vagy már, hogy elbírjon egy mondat,
ha koronádként látom odafent a holdat,
ha féltenem kell téged pogány királynőktől...
Ahol én születtem, elérhető közelségben
templom sehol nem volt.
De akkortájt odajárni, nyíltan vasárnap elmenni
ajánlott, az nem volt.
Ha fekete kocsiba kerülsz,
És lassan feledésbe merülsz,
Ha a szemek elől elkerülsz,
És ha egy kő alá majd beülsz...
Hetedik vers
Ugyan ki hitte el, hogy átszenderülök?
Millió tövis tetején is megülök.
Állott lehelet kísérte monoton, bús szöveg;
Hajlott gerincen függő, rothadó hústömeg;
Éjsötét szemek mélyén a gőgös rettenet;
Ezek szorítják egyre lejjebb megfáradt lelkedet.
Arra kérem a Jóistent,
hogyha egyszer meghalok,
a koporsón jobbról, balról
legyenek majd ablakok.