Ünnep
Őserő mozdít doboló kezeket,
Dobog a talpad, dobog a szíved,
Dobol a kéz a feszes bőrön,
Hatását látni a jelenlevőkön.
Diáknak már "vén", így mondja a régi dal,
Felnőttként még gyerek, útja most indul majd.
Én utam is elindult valamikor régen,
Nem tudtam, mi vár rám, de vitt a büszkeségem.
Van, mikor a simogatás
Az emlékek fátyolán át
Talál miránk Anyák napján
És az évnek minden napján.
Az éjféli harangszót hallgatom
Húsvét vasárnapon.
Holnap van a feltámadás napja
(helyesbítek, inkább már ma).
Mi kell más a népnek? Csak kenyér és cirkusz!
Idők kezdetétől él e szörnyű virtus.
Keresztet ácsolnak egy ács Szent Fiának,
Nincsen vége-hossza zord kopácsolásnak.
Imával köszönünk el este,
legyen nyugodt mindünk lelke.
Örömmel kelünk a mának,
puszival ébredünk egymásnak.
Kegyetlen világban
Ellenállhatatlan vágyunk van
Lelkesen mesélni
Letűnt kort fel-felidézni
Ekképpen elhinni hogy akkor
Még minden csodaszép volt
Elfeledve fájdalmat magányt
Sikertelen próbálkozást.
Százhetvenhárom éve egy vers született,
Mely ma is megdobogtat igaz szíveket.
"Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -"
Az a pelyhes fehér hó,
Mi szenteste rám hullott,
Nem olvadt el, nem is hűt,
Megmaradt szép emlékül.
Eltörött a pezsgős-üveg.
Finom nedű széjjelfröccsent.
Elpárolgott a maligán.
Mivel koccintok éjféltájt?
Valentinok, jó reggelt!
Ébredjetek jókedvvel!
A tavalyi rózsaszál,
Amit kaptunk Nők napján,
Rég elszáradt, más nyílott.
Apa és férj toporog,
Hogy egy újat átnyújtson.
Illatos virágot a Nőknek!
Ambróziát Teremtőnek!
Rózsaszálat a szívnek,
Tulipántot, amit csípnek!
Létezik egy Nő,
Ki fontos nekem mindenért.
Létezik egy Hölgy,
Kit nem adnék senkiért!
Az első fecske, az első gólya,
mindegyik a tavaszt sugallja.
Egyre többet süt a Napocska,
ágakon a bimbó is kipattanna.