Üresség
Fénnyel táncol az ég,
Nem búcsúztat még,
Most is szépet remél,
Hogy holnap újra felkél.
Mindenem voltál
Már akkor szerettelek...
Mikor még gyermek voltál,
S foci volt a mindened,
Már akkor,
Mikor úgy mosolyogtál,
Hogy mindenkit boldoggá tettél.
Mielőtt álomra hajtanám a fejem,
gyökereket ereszt gondolatod bennem,
átível lelkem határán, át bérceken,
megbújik szavaimban, történetemben.
Van az, amikor úgy szívből,
igazán... és van, amikor nem
vagyok több - csak egy lány
az utca túlsó oldalán, ahol a
falakról édes füst csorog, az
utolsó slukk a legjobb dolog -
mondd, minek is legyünk
boldogok? Kinek kell a folytatás...
Legüresebb napjaim lapjaiból...
Nehéz
Elfelejteni.
De mért?
Lelkem tengere teli.
Tartsuk meg - szól a lány
Nem mer befeküdni
Vessük el - szól a srác
"Nem ember"... elküldi
Az idő ólomlábakon cikáz,
arcomra csókol egy fájó imát:
Bár volna módom kiabálni Rád...
Üres szívem üres ház,
Hideg betonból van fala.
A szél is benne ki-be jár,
Süvítve szökik meg dala.
Látod, Kedves, látod, hogy múlik el ma az év?
Régen volt, hogy érkeztél, már olyan nagyon rég.
Reggeli fény, s a múlt történésén veszek el,
nyílt ablakomnál gólya emléke kelepel.
Üres sötétség
Ürességet keresni mélyen magamban,
Hol a sötétség is búskomor,
Ott fészkel a fény madara,
S várja haza párját a molyoktól.
Most csak nézlek téged,
Téged a tükörben.
Ismertelek régen,
Édes, kicsi szörnyem.
Elszáradt szirmaid, szívem szurokkal szennyezett,
Eltemetted terményeid, tisztítsd teremtett testemet,
Ültesd újra, urnám üres újra.
Kendőbe kötve több ezer emlék,
Hátam mögött mindent felégetnék,
Elfeledném azt, ki voltam,
Nem lenne jövőm, s nem lenne múltam.
Mint jéghideg víz,
arcomba fröccsent szavad.
Vártam egy csókra,
de nem kaptam, csak sarat...
Összesorvadt a szívem.