Üresség
Létezem s lélegzem,
De aligha van értelmem.
Felemészt az üresség.
Látok, érzek, hallok, teszek,
De most az élet az ellenség.
Jelenleg nincs elfogadásra váró versed
Üresek az ívek,
szótlanok a napok.
Maszk rágta mosolyod
félelembe fogyott.
Temető csendes, madárdal nem hallik,
Apró szemű eső fagyosan csepeg.
Busz motorja kint az utcán morajlik,
De látod, nem járnak itt most emberek.
Mielőtt álomra hajtanám a fejem,
gyökereket ereszt gondolatod bennem,
átível lelkem határán, át bérceken,
megbújik szavaimban, történetemben.
Van az, amikor úgy szívből,
igazán... és van, amikor nem
vagyok több - csak egy lány
az utca túlsó oldalán, ahol a
falakról édes füst csorog, az
utolsó slukk a legjobb dolog -
mondd, minek is legyünk
boldogok? Kinek kell a folytatás...
Látod, Kedves, látod, hogy múlik el ma az év?
Régen volt, hogy érkeztél, már olyan nagyon rég.
Reggeli fény, s a múlt történésén veszek el,
nyílt ablakomnál gólya emléke kelepel.
víztükörben bámulom hiányodat
hiányod visszabámul rám
fölzúgnak távoli templomi orgonák
és átszűrődnek a dallamon...
holt élettér
hol eltévedtél
tébolyból nincsenek
kijáratok csak a van
üresjárata az ismerős terep
vakvágány maraszt fiam
bekeretez kényszered...
A széthúzott percek kegyetlen élesek.
Szemnél jobban vágni mégis csak a hát tud.
Mi szólna: üresség, megcsavart, rétegelt,
s abban az egy-se-út. Összevissza jártuk.
Tükörbe nézek, de nem látok mást,
csak elmosódott fantommaszkomat.
- kékesen párás, homályos szemek,
színtelen, fakó alabástromarc...
A tarlott tájon meddőhányó kúpja.
A szabályosság emberkezet sejtet:
ahogy az érc, a föld mélyébe rejtett,
fémmé olvad az örvénylő kohókban,
úgy növekszik a szürke kőkúp szótlan,
emlékeit egy képzelt társnak súgja:
Temetetlen mélység,
melybe beleestél.
Nincsen menekvés,
csak lélektelenség.
...ha nem űzik az álmok,
s mint a szilárd, hűvös rácsok
mögé bújt lélek, kárhozva tűr.
Covid-19 margójára
Üresek az utcák, a boltok, a terek,
pár levél kódorog, mi túlélte a telet,
néhány nylontasak üldözi a szelet,
hirtelen fennakad, mint hintán a gyerek.
Két fél egy egész, de a fele fél.
Egészen félelmetes, mennyi jót remél,
Egészét tekintve félelmek közt él,
Mert egy egész hangos, de egy fél már nem beszél.