Út
...támaszodként a fejfádat töröd... Keresnél olcsó árat,
s életed leledzik ekképp valutaként,
mégse fizethetsz véle hazautat rég,
hisz értéktelen azok szemében, kik az utat kövezik...
Valaha a világ csillagóceánján
Boldog volt a lélek, repült szelek szárnyán.
Boldogságra ébredt újszülött szívével,
Érkezésekor még gyémántfénye égett.
A környezetem
Erejei neveltek,
Jóval és rosszal
Egyaránt, adván mintát,
Erre vagy arra példát.
Érzed a változást, amely elindult benned,
Sejted, hogy ez még csak a kezdet.
Tudod, hogy meg kell történnie,
S nem azon tépelődsz, hogy megéri-e.
Ébredező tekinteted befelé fordul,
Mit vagy kit találsz ott kiindulópontul?
Öröm vagy az élet szigetén,
És bánat a lelkem mélyén.
Együtt járnak karöltve,
Egész szívemet betöltve.
Nagy ez a föld, sokfelé jártam,
Igaz szívet sehol nem találtam,
Most véget ér ez a régi ösvény,
Idővel a változás, ez a törvény.
Amikor még ragaszkodsz, az anyagba kapaszkodsz,
Amikor már elengedsz, a lelkedben megpihensz.
Van az az út, mely
Nehezen járható,
Göröngyös és keskeny,
Messziről látható.
Mély sötét éjszaka közepén
Vándor pihen az erdő szélén,
Tábortűz bűvös körében
Mereng jövendő éveiben.
Zöld fák ölelésében hullámzik a tó,
Az Ég megmutatja, lelkednek mi való.
Aranylik a víz a napfényben,
Higgy hát a természet erejében.
Nyílj meg, erdő, nyílj meg,
hadd lássam a szépséged!
Van, hogy meg kell állni. Van, hogy befelé kell figyelni.
Van, hogy nem hallod szíved szavát, és ha tetszik, ha nem, a vállalt út vár most terád.
Félelmed nagyobb volt, mint a valóság.
Nyitott az út, ami most vár terád.
Tévúton jársz, ha az a gondolatod,
a másiknak minden tálcán adatott.
Bús, borongós őszi táj,
a nyári meleg messze száll.
Színes faleveleket kerget a szél,
hajnalban megcsípte a dér.
Forró aszfalton mezítláb.
Beleírom neved, ott hagyom neked.
Ha majd egyszer te is arra jársz,
meglátod nevem és neved.