Út
Számtalan kötetben írtak erről a talányról
- hol rengeteg, önhitt fazon, hol tucatnyi szerény -,
hogy életünket miként kellene élnünk mármost,
hisz ők e rejtélyt zsigerből tudják, megfejtették.
Szűk kereteid között
rabod vagyok, míg élek.
Bár sosem tűnsz elégnek,
Te vagy mindenekfölött.
Mintha mindenki keresztje
az én vállamat nyomná,
úgy érzem, nem vagyok már
én a sors kegyeltje.
Az ember
Kicsi csikóként gyorsabb volt ő
a szélnél, majd megvadult, mert
meghalt a gazdája, s hám került
a nyakába,
tűrte a kínzást, amit új
gazdája mért rá.
Hogy válik a remény szellemmé?
Ha volt élet, mely a szerelemé,
Sivatagi vándornak ismerem,
Ennek része az életem.
Szárnyal velünk az idő,
egy lépés szinte egy év.
Hogyan mérhető az élet,
nem tudod, meddig élsz.
Ablakot nyitott a Hold
fenn a nyári égen!
Nem is láttam ilyen szépet,
ilyen csudát régen!
Születnem sem kellett volna,
Vagy nem ide, más bolygóra,
Vagy nem ekkor, másik korba...
Akárhogy is, mutasd, hova!
Négysávoson esti fény
a naplemente leple lett.
Egy pirosnál a félmosoly leleplezett.
Ezt kedvelem!
Amikor leírtad
az utolsó versszakot,
hogy az lesz az utolsó,
azt sosem tudhatod.
Ne járj egyedül utadon,
ha rád talál a szerelem,
szíved nem éri fájdalom,
sem a keserű gyötrelem.
Úgy születtél,
hogy arra jártak,
attól növekedtél,
mit beléd vájtak.
Tisztellek Univerzum!
Te nagy hatalmú létezés
Itt állok színed előtt
Gondolatom késztetés