Út
Sötét erdőben barangolok bús magam,
semmibe vesző, gazos ösvényt követek céltalan
Gyermeknapon állatkertbe megyünk,
egész úton ragyogó a kedvünk.
Vajon milyen új élményt találunk?
Lehet, hogy új kis oroszlánt látunk.
Nahát! Újra itt vagy,
Megtaláltál, barátom.
Menjünk, ám várj egy percet -
Csak hozom a kabátom.
Autópálya késő esti zaja,
Olcsó kávé csalogató illata,
Pihenőhelyek élénk neonfénye,
S a telehold ezüstös büszkesége.
Emlékül, hogy emlékezz
Hófehér ágyban színeket kergetek,
eltévedt szavak közt Életet keresek,
nem maradt más, csak a vak remény,
hogy szívedben ott van még az ősi fény.
A szeretet ösvényén
Elfojtott könnyek közt bátran lépkedem,
hófehér ágyadnál fogom még kezed,
vágyakozva megrekedt gyermeki, szeretet,
remegő lábakkal, éltess még életet!
Ködös álmok
a végtelen úton.
Nincs is másom,
csak amit most látok.
ahogy reggel siettem
megcsókolt egy rózsa
a nagy rohanásban nem
láttam kócos bimbója
kihajolt az útra
így landolt arcomon
sziromselymű bókja
Mezítláb indulok - pőrén, ahogy jöttem,
hófehér csillagok zuhannak köröttem -
sajdul a végtelen, izzik talpam alatt...
elkerülnek messze a nyugtató szavak.
Odakünn a sötétben karvalyok éneke
zengi, hogy az éj fekete, fekete.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Úttalan utakon jártam,
kerestem én, de semmit sem találtam.
Az élet szaggatott, tüskéi szúrtak,
forrásnak cseppjei rám nem hulltak.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Az időben felemelkedettek vállukon cipelik nehéz keresztjeiket, mégis
arcukon kedves mosoly, lélektükrüket nem fogta meg a mulandóság szele,
mert végeláthatatlan szemük mélyén sejtve, ott az Ők örökkön-örökké léte.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
...Ha Te fájsz, én is fájok,
örülsz, örül az én világom.
Temetsz, temetek én is,
Életet adsz, élek én is.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Jött felém, meg-megállt,
megérintett, hol elszállt.
Rám köszönt, suttogta,
ismertél-e valaha?