Útkeresés
Az élet örök utazás,
Közte jó néhány állomás.
Ha az állomásokon meg is pihensz,
Attól újult erővel továbbmehetsz.
Elmész? Hisz már nem tart itt semmi.
Maradsz? Hisz már nem tart itt semmi.
Mikor mész? Hisz már nem tart itt semmi.
Meddig maradsz? Hisz nem tart itt semmi.
soha össze nem érő vonalak
két túlburjánzott csapás
sosemvolt szerelmi karambol
cserbenhagyásos gázolás
Rám hajlott a fáradt őszi alkony,
dideregve pislog felém a Hold,
hűvös pokrócom melegedik tán,
ha iszom még egy pohár almabort!
A tavaszi nap ma kegyes hozzám;
Kéklő, égi tenger, mint arany, ragyog,
ajtóm kitárom, útnak indulok,
lépdelek, árkon-bokron átsurranok
Mindenkinek vannak álmai,
De a legtöbbnek
Nincsenek hozzá szárnyai.
Akad pár, ki ki akar törni,
Mert nem elég, mi most van,:
Az álmot el kell érni!
Hétfőn decens úrinő,
kedden angyalszárnyam nő,
szerdán szakács, láthatatlan,
csütörtökön díjat kaptam,
ócska ribanc pénteken,
szombat se változtat a lényegen.
Kirakós játék
Néha csak úgy
Elidőzök a bánat erdejében,
És jégcsákányként furakszik
Belém a rosszindulat.
Mert minden olyan bonyolult
Ha korog a gyomrod, és üres a zsebed,
közben betűk tornyát pásztázza a szemed,
még sincs bölcsességed, ha szorít a cipő,
s kiszalad alólad a képlékeny idő.
Egy lány elindult az éjszakába, csak hogy menjen, maga sem tudta hova.
Amerre vitte a lába, arra ment a gondolata is utána.
Szél fújt, eső csepergett, de a lány nem sietett.
Merengve rugdosta a sárga, barna avart, még egy gilisztát sem zavart.
Néha, mikor a fájdalom
vált bérletet a válladon,
mély sebet szánt, érezheted,
melytől eláll lélegzeted,
bú öleli sebzett lelked.
Mondj már valamit, gyötör a kétség,
megfojt lassan az ál-közöny,
fekete lett a tegnapi kékség,
lelkem marja a könnyözön.
Gyötrődik a lélek,
sorvad azalatt,
míg az élet pástján
vívnak a szavak.
A szememen még szemüveg,
a szívemen még béklyó,
Hórusz szemén csak tejüveg,
hol lehet az ezüstfolyó?