Útkeresés
Kirakós játék
Néha csak úgy
Elidőzök a bánat erdejében,
És jégcsákányként furakszik
Belém a rosszindulat.
Mert minden olyan bonyolult
Ha korog a gyomrod, és üres a zsebed,
közben betűk tornyát pásztázza a szemed,
még sincs bölcsességed, ha szorít a cipő,
s kiszalad alólad a képlékeny idő.
Egy lány elindult az éjszakába, csak hogy menjen, maga sem tudta hova.
Amerre vitte a lába, arra ment a gondolata is utána.
Szél fújt, eső csepergett, de a lány nem sietett.
Merengve rugdosta a sárga, barna avart, még egy gilisztát sem zavart.
Milyen élet ez?
Én még csak huszonkét éves vagyok,
De már apát és társat gyászolok.
Rövid életemben a torz mosoly özvegye lettem,
Gyötrő, lélekölő emlékeket nem feledhetem...
Néha, mikor a fájdalom
vált bérletet a válladon,
mély sebet szánt, érezheted,
melytől eláll lélegzeted,
bú öleli sebzett lelked.
Mondj már valamit, gyötör a kétség,
megfojt lassan az ál-közöny,
fekete lett a tegnapi kékség,
lelkem marja a könnyözön.
Gyötrődik a lélek,
sorvad azalatt,
míg az élet pástján
vívnak a szavak.
A szememen még szemüveg,
a szívemen még béklyó,
Hórusz szemén csak tejüveg,
hol lehet az ezüstfolyó?
Nincs több depresszió
Odakint hull a hó,
Idebent semmi jó.
Hiányzol, mint fagyos éjjelen a takaró,
Lelkem mély zugában elhagyatott odú.
Van-e előttem út...
Van-e még arcom?
Van-e járható út...
Kell-e még harcom?
A sötétben botorkálva
- mint kinek nincs hite -
Felmerül bennem a kérdés:
Hogy kerültem ide?
Indulj el az útra még ma,
Ne várd a holnapot,
Lépésről-lépésre jutva,
Kedved majd felragyog.
Ajánlom e sorokat... mind a magyarnak!
Ország ez a hely... de kicsi,
Elvették, megmaradt pici.
Mi azonban itt élünk,
Igyekezzünk, ne féljünk.
Európai haikukban
Deres faágra
Lobbanó napsütés tűz!
Zúzmara csöpög.
Európai stílusú haikuban...
Hullám morajlik,
Hallgatom, beszélgetnek.
Csak találgatok.