Útkeresés
soha össze nem érő vonalak
két túlburjánzott csapás
sosemvolt szerelmi karambol
cserbenhagyásos gázolás
Rám hajlott a fáradt őszi alkony,
dideregve pislog felém a Hold,
hűvös pokrócom melegedik tán,
ha iszom még egy pohár almabort!
A tavaszi nap ma kegyes hozzám;
Kéklő, égi tenger, mint arany, ragyog,
ajtóm kitárom, útnak indulok,
lépdelek, árkon-bokron átsurranok
Hétfőn decens úrinő,
kedden angyalszárnyam nő,
szerdán szakács, láthatatlan,
csütörtökön díjat kaptam,
ócska ribanc pénteken,
szombat se változtat a lényegen.
Kirakós játék
Néha csak úgy
Elidőzök a bánat erdejében,
És jégcsákányként furakszik
Belém a rosszindulat.
Mert minden olyan bonyolult
Ha korog a gyomrod, és üres a zsebed,
közben betűk tornyát pásztázza a szemed,
még sincs bölcsességed, ha szorít a cipő,
s kiszalad alólad a képlékeny idő.
Egy lány elindult az éjszakába, csak hogy menjen, maga sem tudta hova.
Amerre vitte a lába, arra ment a gondolata is utána.
Szél fújt, eső csepergett, de a lány nem sietett.
Merengve rugdosta a sárga, barna avart, még egy gilisztát sem zavart.
Néha, mikor a fájdalom
vált bérletet a válladon,
mély sebet szánt, érezheted,
melytől eláll lélegzeted,
bú öleli sebzett lelked.
Mondj már valamit, gyötör a kétség,
megfojt lassan az ál-közöny,
fekete lett a tegnapi kékség,
lelkem marja a könnyözön.
Gyötrődik a lélek,
sorvad azalatt,
míg az élet pástján
vívnak a szavak.
A szememen még szemüveg,
a szívemen még béklyó,
Hórusz szemén csak tejüveg,
hol lehet az ezüstfolyó?
A sötétben botorkálva
- mint kinek nincs hite -
Felmerül bennem a kérdés:
Hogy kerültem ide?
Indulj el az útra még ma,
Ne várd a holnapot,
Lépésről-lépésre jutva,
Kedved majd felragyog.
Meglesett este a keskeny Hold fehérlő sarlója,
rövid a szívemnek e kései nyár múló takarója.
Álmos révületben nézek fel a fodrozódó égre:
rég várt szerelmem ugyan eljön-e már végre?