Vágy
Hogy őszinte legyek,
Már rég beléd szerettem.
Folyton rád gondoltam,
S lassan a rabja lettem.
Kegyelmedért kiáltok, ó, Uram,
Átgondoltam mindent alaposan,
Segíts fuldokló lelkemen.
Lásd meg a csodát a mindennapokban,
halld meg a szívem, ahogyan dobban,
szememben lásd magad, a tükröd vagyok,
arcom nézd, hogy lehulljanak az álarcok.
Álmokat sóhajt könnyedén a hajnal,
merengő tavaszi szemében alszom.
Szellő játszadozik egy tavaszi hanggal,
gitáromon kísérve most neki játszom.
Csodálom, ahogy lelkemhez beszélsz,
Én a láng vagyok, Te a józan ész.
Tomboló tűz, mi gyúlt bennem feléd,
Szívem tenném most egészben eléd.
Oszlik a felhő lelkem egén,
Kékülőben kisüt a nap,
Napsugarak melengetvén
Sebes, hideg két szárnyamat.
Töpped már az aszú, dús fürtöket érlel a napfény,
lágy szőlőkacson, indán billeg a méh. A gyümölcslégy
tűzi a fagy pici tűit a széncinkék sapijára,
és ha lefejtik az újbort, újból telne piára.
Lennék valaki. De nem vagyok.
Se barát, se testvér,
Se rokon, se az, aki megvéd.
Létezem. Melegben megfagyok.
A Holdláng trilógia első része
Egy árnyalak járta a világot,
Már sok mindent látott,
A természet csodáit,
A sors háborúit.
Az aranyesővel kezdődött,
a földre még az eső csöpögött.
Ablakom alatt kizöldellt a nagy bokor,
a rügyek kipattantak, amint elállt a zápor.
Őrjítő vágyam hajt, Fruzsina,
Őrjítő vággyal találkozna.
Szeretetnek fénye
Neked... tőlem kéne?
Ez lehetne mindkettőnk vágya.
Kell egy hang, ami hozzám szól.
Mindent értek egy sóhajból.
Kell egy szív, ami megdobban,
Más nem kell, szeress még jobban!
Falunkban szólt az estharang,
s te kölcsönkérted a szívem,
múló időben már titok
egy ifjúkori szerelem.
Sziszifuszi szerelem természetrajza
Szertelen szerelem
libben a tereken.
Száll tova
alakul,
meggyötör cudarul.