Vágy
Amikor a gondolataidban olvasok,
bensődben vérvörös végtelenné olvadok.
Életet sugalló szavad temet magába,
morajló, őrült elektromos viharába...
Volt egy 56,
mit diktált az ötről a hat,
melyet ifjú titánok indítottak,
hitték-e akkor,
országot, világot tűzbe hoznak?
Miért élnek nők a bolygón?
Mindenem imbolygón
Mozog a semmibe.
Szemeink tüzében világunk összeér,
csendesen ülünk, csak a vágy zenél.
Hallgatjuk mit súg az est dala.
Megértjük, nem megyünk haza.
Ma megpihen bennem a vágy,
s elcsendesül a gondolat,
halkan dobog a szív,
nem zakatol úgy, mint egy gyorsvonat.
Tükrei vagyunk önmagunknak szüntelen...
Szívünk dobban mégis nesztelen.
...oly mindegy, csak valós érzés legyen,
és érezzem, hogy vágysz reám:
hogy engem akarsz őszintén és igazán.
Sóvár lázban ég a testem,
édes kíntól menthetetlen.
Vágyódás űz, hozzád láncol,
Szemtakaróm ködös fátyol.
Mennyi dallam maradt némán,
mit nem táncolhattam el,
bár a szív ütemre mozdult,
mégsem léphettem meg.
A remény szívem húrjain
játssza keserű dalát,
míg én könnyeimmel írom
neked a balladát.
Emlékszem, mikor rám ijesztettél
a buszon, amikor rám köszöntél.
Odanéztem, megláttam e szép lányt,
Te voltál, kit láttam, rám intettél.
Készen kaptam, elfogadtam, gyűlöltem, nem tagadtam.
Elsodort a csalfa vágy, magányt ostromló délibáb?
Függőd lettem, de elkéstem, versenyre kelni kegyetlen.
...Mikor közeledve ránézek.
Vele lehetek angyal...
Én néha csak úgy lennék,
A világ végére mennék,
Hogy ott csendben leülve
A semmi hatalmán merengjek.