Vágy
Magányos vonat visz tova,
Útja sem volt jó soha,
Célja is csak mostoha,
Így marad meg egymaga.
Minden este hozzád bújni,
többé soha szabadulni...
Rózsák nyíltak a hóban,
rózsák nyíltak az égben,
egy voltam vele éjjel,
egy voltam vele ébren,
tán nem igaz fele sem már,
csak mese volt meseszép képen,
rózsák nyíltak a hóban,
rózsák nyíltak az égben.
Pirosas kanapén hever ő,
patinás, csecse kis heverő.
Hezitál, mielőtt idenéz,
ragyogó szeme szép, megigéz.
Nem jön az álom, örök az éjjel,
sav a valóság, átok az este.
Utánad vágyom, csak engem érzel,
fekete rónák fekete teste.
Lennék valaki más,
Egy nevenincs idegen,
Ki nem agyal szüntelen
Nemen vagy igenen.
Akartalak, de meg nem kaptalak...
Békén téged én sosem hagytalak.
Hosszú ideig tetszelegtél előttem,
Szemembe mondtad, mindig bejöttem.
Ujjaimmal megérintem selymes bőröd lágyan,
S szárnyra kel az öledbe burkolózott vágyam...
Vége van az évnek,
eljött a szilveszter,
vígan fog múlatni
minden egyes ember.
Elsétáltam kedvenc padomhoz a parkba
ébren álmodni, visszanézni múltamba.
Itt kerestem először igaz szerelmet,
megmagyarázhatatlan, édes érzelmet.
Szerelemre születtél, nem olcsó vágyra...
"Mennyből az angyal lejött" - a Megváltó,
Égben választott, földi útmutató.
Végig-kísér, nézd, az isteni béke,
A Messiás vállalt, meggyőző érve.
Harmatcseppek, üres vágyak,
Térdig érő homály,
Üres, süppedt árnyak látnak ködös, mocskos homályt,
Eltűnt falak, bontott vágyak, elmúlt egy tánc...
Falak jöttek, falak mentek, eljött egy tánc...
Ne is kérdezz! Mit kívánsz tőlem?
Elméd rezzenéseit nem veted papírra, más találja ki, keressen...
Magányba rendezett fekete-fehér holdvilágba réved
Vándor ül egy kőhalmon,
Álmai a lenyugvó Napon,
Honnan indult nagyon rég,
Csak a kövek őrzik még.