Vágy
Rokkámon új ruhát fon
aranyszállal a remény,
a régi már elavult, elhasznált,
rongyossá szakadt szegény.
Akkoriban úgy gondoltam,
hogy már soha többé nem
akarok szerelmes lenni.
Nem akarok még egyszer
valakit elveszíteni.
Szelíd lényed zajától zúg a fejem,
Izeg-mozog benne a gondolatod,
Mert eszmévé váltál pőre szívemben,
Minek melegét egyedül Te adod.
Szél
Dúdol,
E dallam
Oly ismerős.
Eltűnt ifjúság...
Együtt álmodtunk mi ketten
boldogan, szerelmesen,
már nem tudom, hogy eshetett meg,
de egymásé lettünk, kedvesem.
Bugyolálj be,
Rejts el meleg lelked
Jéghideg ölelésében.
Te legyél az életem...
Nő vagyok, mert annak születtem.
Fogadj el olyannak, amilyenné lettem!
Néha kéne egy jó vers,
Néha kéne egy szép dal,
Néha kéne egy kéz is,
S néha kéne egy Angyal.
Ó, de mennyire lennék
Lennék én fáknak törzsén zöld moha,
Lennék én tán maga a nagy erdő,
Lennék én vén kunyhóban éjszaka,
Tányérokon frissensült tepertő.
A szépség és báj mennyei ötvözete!
Két szeme, tekintete lángoló bűvölete
csillog, mint megannyi gyémánt.
Tudod, mi a szépség?
A természet csodája.
És mi a csoda?
Életed örök álma.
Csend ül a szívemen, mosolyom végtelen,
benne a vágyam, és benne a szerelem.
Örökkön keresem, mi egykor elveszett,
emésztnek lángok, és emészt a szeretet.
A szerelmet nem lehet elrontani
- mondják sokan,
S mint rózsaszirmok, esünk
magasztosan.
Mikor ott jártam, azon a közeli réten,
mezei virágok virultak kacagva,
fehérbe borult a föld, menyegzőre készült,
párját hívogatta a tavasz madara.
Félhomályban meg-megállva
Megremeg a kezem-lábam.
Körbenézek, eltévedtem,
Keresem utamat mindhiába.