Vágyak
Szeretnék játszani,
angyalnak látszani,
jót tenni, jót adni,
CSAK SZÉPRE GONDOLNI
még szeretnék nagyon!
Vagy mégsem...
Megöleltél szorosan,
Bőrömön még érzem illatod...
Elengedtelek...
A költő embernek csapongó a lelke,
pattogó rímek közt születik meg verse.
Lánglelke örökké lerázza láncait,
mindennap kergeti feltörő vágyait.
Azt gondolhatnák, hogy idebent minden tiszta,
nem látják a sarkokat, lapul ott por, mocsok.
Hófehér vasárnap
kergetnek a vágyak,
síelni nem tudok,
szánkózni akarok.
Légy velem
Nem ezerszer...
Bár még egyszer.
Legyél velem,
Fogjad kezem,
Öröm nekem,
Ragyog lelkem.
Sok ezerszer...
Mára szép napot kívántam, a Napot ragyogni lássam.
Különleges nap a mai! Várom... teljesüljön vágyam.
Hiányzik a hangod, a mosolyod, a szád,
Hiányzik, hogy halljam édes szavaid, a vágy
Átkarol halkan, némán megérintesz.
A gondolataim most csak feléd visznek.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Micsoda érzést rejtettél el bennem!
- diadalt arat éjjel, nappal a lelkem.
A szíved dobban az én szívemben,
a tiéd s az enyém kettő az egyben!
Tudom... múlásom végleges,
érzéseim közt hánykódik létem,
a szívemmel mit érzek, képletes,
bár vágyom élni még merészen
Bárcsak most itt lehetne testközelben,
mint álmomban, társalogna.
Közelebb jöhetne, hogy átöleljen,
és a szemem felragyogna.
Vágyódás a felhőtlen ragyogásra
Mindennapjaim egyik leggyakoribb vágya: felhőtlen ragyogás,
azonban e célt nem irányíthatja nyafogás,
csendes embernek ismertek meg régen sokan,
s voltam magányos köd rejtekében sokszorosan.
Vágylak szívre ható sötét éjben,
ideg feszül a pezsgős pohárba...
[mementó hatvanhat]
A kor árnyában tűnnek el
Naponta a napok.
A kor árnyában vesznek el
Remények s bánatok.