Vágyakozás
Ó, kedvesem, te rubinvörös virág,
csak tündökölj, bús kertek legszebb rózsája!
Nem érnek utol sem fehérek, sem lilák,
míg így ragyogsz. Apró nevetésed bája...
...mint vihar a nyers habokat,
s a vágyakozás árvize önti
el kiéhezett tudatomat.
Haza akarlak vinni,
Szépen elcsomagolni,
Szeretnélek hívni,
De sorsunk meg kell még írni.
Már olyan nagyon vártalak,
ím, egyszer csak megérkeztél.
Puha paplannal betakartál,
már érzem, hogy megértettél.
Hangtalan csendben
megáll a pillanat,
lelkem megpihen
a hűs lombok alatt.
Hentes ácsorog boltja előtt, támasztja a falat.
Két bés grafit, mint hetyke sólyom, ül füle mögött.
Tessék, urak, amíg csak tart! - szinte kafkai alak,
s a bádog cégér ritmusra nyekken feje fölött.
Szeretnék elrepülni,
Tiszta szavakhoz elszegődni,
Szeretettavakban megfürödni,
Édes csókodat megízlelni...
Szörnyű érzés fogott el,
Megint egy egyedüli reggel,
Nem kell nekem senki más,
Csak ő, az édes "mosolysrác"!
Egy óra tizenkettő,
Jó éjszakát, te tekergő.
Egy óra tizenhárom,
A szerelmed vágyva várom.
Nem tudom, hogy milyen bűbájt használsz,
De ezzel néha lelkileg kasztrálsz.
Magam előtt csak lila s bíbor eget látok,
Fiatal mezőt, mit megfogott e "ronda átok".
Halkan odalopódznék az álmodba,
S megtudnám, mi foglalkoztatott az elmúlt pár napban.
Nézném, hogyan burkolództál a paplanba,
De mindezt úgy tenném, hogy nem lenne para.
Halkan kopog az eső,
Mikor fogadja a föld és a tető.
A kedvességed az égbe ragad,
Mit meg nem adnék, hogy érezzem karodat...
A helyről, hol valójában sosem volt csend.
Azt hiszem, boldog voltam ott,
Hol rég csend honolt.
De az ilyesfajta érzésem már régen holt,
Rég nem volt.