Vágyódás
Fürödnék veled a hűs tengerben,
nyáron a parton hevernénk este.
Imádnám, ahogy a lélek rebben,
veled s érted örök szerelemben.
veled nézném a naplementét
de te nem jössz mondd miért
szeretném látni a hajnalcsillagot
de te ezt kegyetlenül mással álmodod
Sose fájjon a szíved, rossz se legyen kedved,
Van, ki gondolatban mindig ott van melletted...
Sose fájjon a szíved, rossz se legyen kedved.
Szerelemtől rebeg két szemem pillája,
valahányszor tekintsz, kedvesem, reája,
rózsaszínű ajkad rátapad a számra,
boldogságot csókol hervadó orcámra.
Porból lettünk, porrá leszünk,
Mégis ellenségeskedünk.
Nem értem, ez milyen élet.
Nem vagyok még elég érett?
Mert
galamb
lelkében
hamvadó tűz
már kihunyóban.
Ha bármi megtörténhet,
Én a szívemből kettőt kérek.
Ha nem vigyáznék, és összetörne,
Még nem érnénk ettől véget.
Szeretsz még,
vagy ez vég?
Rémület
nélküled
a létem,
jő rémem;
a magány,
nagy kaján.
Várom és vágyom a veled töltött időt,
A csókodtól rajtam futkosó libabőrt.
Érintésedtől szívem lángra gyúl,
Nincs semmi, mit ez felülmúl.
Milyen hosszú út vezet idáig,
Mégis valami a végén hibádzik...
Mondd, hogyan érezhetem a hiányod,
ha még egyszer sem nézhettem szemeidbe.
Ha még egyszer sem hallhattam hangodat,
s egyszer sem érezhettem érintésed.
Vágyik-e más is
Holt költők társaságára,
mint magányos madárka
vágyik fenyőfa társas ágára?
Megszólítás, amihez nincsen bátorságom
Egy alak körvonala!
Halvány ugyan, de ismerős,
s a lepkeraj nem tévedhet:
Ő az, kétségtelen.
Én is hagyom...
Hagyd, hogy tekintetem rád szegezzem,
Hogy érzéseid megszerezzem.