Vallomás
"Gróf úr, ne várjon, vágya csak múló etűd."
Könnyed angyalléptek az íróasztalon.
az esti teázást
is megszokom lassan
a kívüled állás
visszacsatolatlan
lúgozott állapot
kockázat nélkül
apadok áradok
holdad kifelé hűl...
Álmodtam egy világot, mely talán sosem létezett,
nem szóltam, hallgattam, bárki bármit kérdezett.
Mikor rózsák nyíltak, lángra gyúlt fagyos szívem,
valós arcot öltött, mit gyermekként félve hittem.
Egy magányos estén
angyalként jöttél,
lelked, mint legszebb festmény,
szívembe, szemembe költöztél.
Magányos volt az életem,
Egy fénysugarat kerestem.
Nem várt égi áldással
Jött egy szerelem csodával.
én mindig kilógtam a sorból
mint az alfák közt egy skoda
eldobott mindegyik
pedig azt mondták egy csoda
csoda ez a barátság
és hazudtak hogy őszinte
hogy feljutunk a tetejére
de valójában csak a földszintre...
a gondolkodás szó nélkül köszönt
elsőre nem mutatsz közönyt
eltitkolsz néha dolgokat
nem leszek aki csak bólogat
Néha úgy érzem, vasból vagy, néha meg úgy, hogy üvegből, melyen bár nem látok át, félek, hogy eltör.
Néha úgy érzem hideg vagy, és nem kell neked senki, még én sem, pedig nekem te vagy minden.
Látni még nem láttalak téged, csak álmomban,
Állandóan ott vagy minden gondolatomban.
Egy napon, amikor nálam kopogtál,
Egy furcsa indokkal ajtómban álltál.
Először félve engedtelek be,
De már tudom, nagyon is megérte.
Talán a Nappal jöttél, talán a széllel,
talán álom szőtte szikrányi reménnyel.
Talán az ég hozott, talán a sors adott,
talán csak érezted, mindig, hogy itt vagyok.
Talán meglátom az árnyékot a falon, hajléktalanban a gyászt.
Sokszor szinte nem is értem, tőlem ezek után mit vársz.
Benned meglátni nem vagyok képes, csak a rosszat.
Mi számodra bánatot és magányt hozhat.
Figyelsz? Csak tudni akartam,
mert én figyelek rád egészen,
mondom, ha kell, hogy "szegényem".
Csak ne beszéljek magamban,
az olyan magányos dolog,
meg hát nem is vagyok bolond.
Nem tudtam, mit csináljak, de megpróbálom mégis,
Aki á-t mond, mondjon b-t is,
Olyan kéne, aki marad, nem siet,
Felkavarta az állóvizet
Vad legyen, vesse ki rám szárnyát,
Nézd meg az anyját, vedd el a lányát,
Ne csak lásson, hanem hallja,
Sok beszédnek sok az alja...