Vallomás
Kérdezted, írtam-e,
azt válaszoltam: mért kellene írnom?
Elfogytak a szavak,
Pedig most kellene hívnom.
Sokszor, mikor rád gondolok,
Csak annyit szeretnék írni
Csupa nagybetűvel, hogy SZERETLEK.
Sokszor, mikor rád gondolok,
Nem tudok mást, mint csak sírni
És azt írni, hogy NEEEM! Elvesztelek.
Ma nőnapra ébredtünk,
de nemcsak a naptárban,
ha megdobban a szívünk,
már nincs akkor magában.
Hinned kell, dolgozok magamon,
hogy át és megváltozzak érted,
s én belátom - bár most tagadom -
egy nap majd én is hiszlek téged.
Lennék a Nap, és ölelnélek,
lennék a szellő, éreznélek,
ha fény lennél, én csodálnálak,
mint drága kincset, imádnálak.
Vallomás
Itt
Vagyok,
Nézz csak rám!
Légy velem, míg
Világ a világ!
Szeress úgy,
ahogy mindig akarsz.
Szeress úgy,
hogy te légy a gondolat.
Ki vagy te, ki ím, szívemre raktad ezen igát?
Ki vagy te, kitől szívem húrjain melódia,
édes táncot járva szól szerelem rapszódia?
Ki vagy te, ki feltekerted a szívfrekvenciát?
Fellegekbe emelt
szerelmed, Kedvesem.
Búcsúzom Tőled, Kedves!
Most már útjaink végleg elválnak.
Sírok, a szemem könnyes,
remélem, mások majd Rád találnak!
Szívedet simítom, ölellek két kézzel,
hogy miért szeretlek, nem fogom fel ésszel.
Ilyenkor engemet elkerül a bánat,
jól érzem magamat vendégként tenálad.
Álmod voltam remegő éjszakán
Sötétségben, mikor úgy vágytál rám.
Álmod voltam, arc nélküli érzés,
Fényt mutattam, ne fájjon a sötét.
Fekete gőzös jár végtelen,
Állomást keres szüntelen,
Hol egy élet vétetik,
Mindig időben érkezik.
Zárt ajtók mögött elbújva
Vagy kint, a Napnak parancsolva,
Táncolva az esőben
Vagy elveszve a holdfényben,
Ha te az enyém, s én a tiéd lennék...
Gyűjtögetés helyett önzetlen a tett,
mindent félre, kockára tesz, akkor
tökéletességed hová vezet?