Változás
Megjöttél
A szél a te illatod lengi,
A madarak a te szavaid csicsergik,
A csillagok irigykedve mosolyod nézik,
A szivárvány a te szépséged fecsegi.
Ha a virág kinyíl, tudatában van ennek?
Tudja, hogy kinyílt és értelme a szépségnek?
Változás. Ennyit érez. Ennyit tud.
Tovább? Túl sötét az út
Csöpörög a víz
A fenti, magas égből,
Volt már azért
Szebb vasárnapunk.
Megújulást hozó szeptember,
változást morajló szív-tenger,
lélekből szól szabad akarat,
suttogja fülembe: légy szabad!
Harács, harács,
nincs megállás,
a köszönöm
már nem ismert,
a világ inverz,
de miért nincs mersz?!
"A világ csak akkor változik, ha mi is változunk."
Mária Magdolna könnye hull: Istenanyánk ölébe
változást indít, változást lehel
az anyagi testbe zárt szellemünk ködös börtönébe...
Halljuk meg szavát, ahogy intőn nevel!
Tavasz, szerelem,
Csodás kellem.
Mindkettőt kedvelem!
Szoknyaként bukik szememre két szenes,
repeső szárny, varjak színes-kormos tolla
csiklandozza torkom, csepegve-csorogva
folydogál a télnek vége, s körmével égnek
meredve repeszti a mennyre fagyott kéket.
Megtörtént, amitől rettegtem, féltem.
Fűbe harapott az én kitartóbb énem.
Mert valaki kérdezett.
Így belém egy "mumus" érkezett.
Akárcsak a régi ősök,
Lehetnénk talán mi is hősök,
De a nép ezt nem így látta,
Nem indult el ettől a lába
Búcsú tőled
Tudtuk, hogy nem lehet örökké.
Mert semmi sem válhat röggé.
És a szín, amitől a változást várom
Búsan ülök itt egyszer én
Egy kis kávéház szegletén.
Fekete csésze,
Egyszer én.
Ha eljönne újból a házba
Ahol lakott
Látná hogy csak egy régi
Szomszédunk lakik ott
Tudod, már nem baj,
Felnőttünk, s ez volt a harc.
Bántottak és bántottunk,
Óvtak, s talán mi is próbáltunk óvni.
Zord, komor égbolt,
oly sok ideje már,
hogy szívedben hordozod haragod.