Változás
Üresség. De nem az a jó fajta.
Keserű, mint kávénak a zacca.
Elvette tőlem a félelmet is,
Pedig azzal voltam telis-teli.
Éreznék valamit, bármit ezen
Kívül, ami nem ilyen elvtelen.
Minden út szabad, de melyik járható?
Kitaposott vagy frissen aszfaltozott?
A szerelem párolog,
Csak fűtsünk rá pár fokot!
A gondolat andalog,
Adjunk hát rá okot!
Anya, mondd meg, milyen három évesnek lenni?
Ilyen kicsinek miért kell óvodába menni?
Életünk ideje az égi homokórán gyorsan lepereg,
Nem tudhatjuk, lesz-e még időnk változni és változtatni!
Milyen nyomokat hagyunk magunk után?
Itt születtem én is a fényes Hold alatt,
ugyanúgy nekem is vörösen tündököl
égen az alkonyat.
A Föld nemcsak nekem tartogat sok csodát,
s ha óvni is tudnánk, a szelíd természet
nem gyűrné homlokát.
Csak nézem, hogy a múltam mit lép helyettem...
Egy szobában érzem magam,
Hol egy sötét alak tollat ragad,
Majd papírjára nézek én,
És a megtépett lap egyik felén
Halvány írás lesz látható,
"Én vagyok a jövőd a múltadból."
Tam-tam, ütemez, ütlegel a ritmus.
Akiből kimar, ad - felülír a vírus.
Papíron szólamok, harangok konganak.
Zsákokon a cipzár - hull a szív, markolat.
Másulni akarunk,
míg beleszakadunk,
szemünk les, körbenéz,
sosem volt ily nehéz,
a nagy igyekezet
semmire nem vezet,
míg eredménye nincs: -
ábrándból font kilincs.
Változás korszaka
Hé, te vírus, te ott lenn!
Mit hordasz a fejeden?
Azt hiszed, az korona?
Ki rakta azt fel oda?
Nem tudom, ki lettél,
Régen itt voltál, most eltűntél,
Fáj, nem is tudod, hogyan fáj,
Ez a folytonos, értelmetlen viszály.
Fondorlatos már, mert nem tiszta a játszma,
Van egy álma, de ideje nincs rászánva:
Feje alá rejtett könyv, közé a párna...
Hat perc mozgó, resti magány.
Hat megválaszolt kérdés...
Már a "Szabó Ervin" sincs itt, hiába...
A fejlődés nem állhat meg!
Boldog új évet! - szól szívbéli kívánságom,
Mit minden embernek - magamnak is - kívánom.
S tudom, csak egy aprócska óhaj, egy "sóhajtás",
Bennem - lelkemből, lelkedben - ered a hatás.