Vers
Csókot lehelt rám a Múzsám -
elkezdődött tintatúrám,
elindultam át az időn,
rímet koppant tollhegycipőm
Míg a patak büszkén csobogott,
a fagyba mártottam magam,
fehér tájnak csendje megszokott,
ösvénye mégis céltalan.
Bár itt lennél, és fognád a kezem,
Bár itt lennél, hogy elmondjam mennyire szeretlek...
Bár itt lennél, hogy gyönyörű barna szemed csodáljam,
És bár itt lennél, hogy lássam, ahogy a hajad pózol az első napsugárnak...
Néhány emlék, egy papírra vetett gondolat.
Szülheti fájdalom, szenvedés, magány.
minden szülő meghal egyszer
s beszél alatta
beszél alatta
Versmíves, lánglelkű poéták,
Lelkesedő, szánakozó vagy oktató,
Érzéseknek keretet kereső,
Mások műveit lelkesen szavaló,
Lélektől lélekig hatoló,
Az élettől mindent akaró...
Olvassuk, mert mind azt mondja:
Bízunk benne, ki ezt szólta.
Olvassuk és hisszük, mit mond,
De írója vajon ki volt?
Bíró László
Ahogy a toll a papíron
mozog,
ez is tudomány, ugye,
tudod!
Egy verset írj,
Ha zord az ég!
Fesd kékre bent.
Verseket többé nem akartam
dalolni neked,
elég legyen már ebből végleg,
kérlek.
Reménysugár
Százezernyi csillaghalom,
végtelennyi nyugalom megült
ma szívemben, lelkemben,
s lelkem oly békére lelt,
de mi lelt?
Hasalj fűben, szaladgálj avaron,
hivatalban, fényes járólapon
nem terem vers.
Egy kókler költő szerelmes verse
Csücsöríts két szép szemeddel,
És kacsints rám nyelved hegyén,
Csábíts el, mint kolbászt a lecsó,
Szeress úgy, mint magamat én.
Levél egy fűzfapoétához
Hát tudod, amice, megárt a sok a jóból...
"Valaki jár a fák hegyén..."
Aki már fentről mosolyog,
a mennyország örök egén.
Lehet, hogy teste már halott,
de verseiben tovább él,
amit ránk örökül itt hagyott.