Versírás
Írogatunk, verselgetünk sokan,
tollunk a papíron csak úgy rohan,
elismerő szívet várunk, nem mást,
agyba-főbe dicsérgetjük egymást.
Alig aludtam az elmúlt éjjelen,
párnámat épphogy csak érintettem,
mert hirtelen szokatlan mélységekből
gondolatok százai kúsztak elő.
Gyermekként még nem írtam verseket,
sem szépeket, sem nyerseket,
nem hiányzott a líra, a rím,
de eljátszottam mások rímein,
leírtam azt, hogy: hajnalok,
s alája írtam: angyalok.
Lásd, kiteszem a sót...
Nem azért, mert sótlan,
vagy mintha nem bíznék
benned, önmagamban.
Egy ideje olvasom verseid,
megfogott közöttük a meghitt.
Elgondolkodtatott az óda,
véleményt is hagytam róla.
Reggel, délben, este, éjjel
Azon gondolkodom csak én,
Mit írjak tollam hegyével
Ép ésszel én oly könnyedén?
Tegnap költészet napja volt,
aztán jött a húsvét; locsoltunk,
most nyakunkon a ballagás,
s holnap már a karácsonyt várjuk,
de mindezek úgy csöpögnek tollunkból,
hogy szinte már hányunk!
Költőnek születni kell, akkor leszel igazi,
az én történetem más, így hát csak kvázi.
A rímek, az ékes és díszes szavak,
a versmondás tőlem távol állnak.
Ars poetica
Minden nyűgömre a toll nekem a gyógyír,
egy hó-tiszta papír annyi mindent elbír,
akármennyi betűt, tollhegyből folyt témát,
könnyed papírlapra roskadó poétát
Amikor leírtad
az utolsó versszakot,
hogy az lesz az utolsó,
azt sosem tudhatod.
Elveszett versek
övezik utamat.
Elhagyott rímek
tüntetik múltamat.
Titkot rejtett Édesanyám emlékkönyve
Hiszem, tudom, a sors akarta,
Hogy fény derüljön a titokra.
Halott a link, mely versedre mutat,
de csak a poeten van hatalmad
törölni meg átírni a múltat.
Hogyan írjunk érthetetlen verset?
Vagy mégse?
Hófödte szipkán csippantott a rindli.
Homár vörösen szinzott a látomás.
Kal-apot vitt hetet - egyszerre idd ki!
Szellemtestén erüdt párát a rámolás.