Vihar
Porba hullott
minden álom.
Esőben ázott
minden lábnyom.
"Zápor suhogott az irtáson át,"
villám fénye cikázott a távolban,
esőcseppek verték az út porát,
a mennydörgés robaját sem álmodtam.
Tornyosul a horizont,
indulat nő a vágyra,
hamis este telepszik
az álmos Hortobágyra.
Látod? Elmentél, és le is ment a Nap,
gomolyfelhőkből könnycseppek hullanak.
Mordul és felüvölt néha az égbolt,
sötét van ott, ahol az előbb még fény volt.
Lent a völgyben fürge patak
csörgedezik, tovaszalad.
Vihar dúlt még tegnap este,
a szép erdőt körbenyeste.
Sóhajtoznak az öreg fák,
megtépázott lombkoronák.
Ordítás, fájdalom, fogcsikorgatás,
egy oroszlán hajol a fellegeken át.
Állítólag a remény hagy el utoljára
(3 soros-zárttükrös)
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni,
Ha volna otthon, hol lehet lepihenni...
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni.
Távvezetéken
Apró pontok, mint néma
Hangjegyek kottán,
Öntöznek, száraz a föld,
Régóta jó esőt vár.
Nyomasztó álom
Sodródj csak velem az árral,
hagyjuk itt e romlott világot,
utazzunk együtt a dagállyal,
nem hallja senki, hogy kiáltok.
A bizonytalanság tengerén hánykódva
Egy bizonyos partot keresek,
Miközben vitorlám a kétely tépi.
Vad, gyötrő hullámok közt
Magatehetetlen hánykolódom
Vad szirtek felé, hol a valóság rejlik.
...mint vihar a nyers habokat,
s a vágyakozás árvize önti
el kiéhezett tudatomat.
Viharban megbújó csend vagyok,
a szünet, ami egyensúlyt teremt,
a káoszban rejlő, ősi egységesség,
az oszthatatlan féktelenség.
Zsenge virágok nyílnak,
figyelik a napsugarakat,
lágy szellőben nevetnek,
minden élményt szeretnek.
áll a kislány a megállóban
bizonytalan és tétova
táskáját félvállán tartja
ma lesz-e ellenőr
vagy utazhat
mert bérletre már nem futja
talán egy kedves mosolyra még igen
a gyomra görcsben áll...
Felhőfoszlányok
kitakarják sugarát -
de nem a Napot