Vihar
Úgy álltunk ott a síkon,
mint vihar tépázta fák.
S az eső patakokban
folyt, és csak ömlött reánk.
Mindenki a virág szemével néz,
De ha a sötétből kinyúl` egy kéz...
Nádas vizéből vadkacsa rebben,
zajt csap a szárnya csendes berekben.
Furcsa csend van, vihart várok.
Előtte egy hőhullám.
Azt gondoltam, idén nyáron
Ennél rosszabb nem vár rám.
Derűre borút hozott
Ősz,
Ködhomály fed tájat,
- Tán elmét is -
Ki tudja, még mit,
Mennyiből hányat?
Vihar előtti csend.
Hallgatom az Istent.
Villámlik, mennydörög.
Jég hull majd. Megtörök?
Régen mindig sütött a Nap,
csak néha jött egy kis eső.
Pár percig csepergett,
pár ember ázott csak el tőle.
Mélységes, fekete ború,
mely országunk felett tornyosul.
Régóta már csak sötét felleg borítja,
cinkos közönybe fulladva, mást nyomorítva.
Várvölgyből a Keszthelyi-öbölbe hömpölygött át a sötétség.
Fenyvest és Vonyarcvashegyet élve temették el a fellegek.
Cseresznye zúg, az ég reped,
a membrán meddig bírja még?
Szemhéjam álomért eped -
szélcsenddel szól, ámít az ég
Távolról zord vihar érkezik mifelénk,
sötét, haragos felhők érkeznek fölénk.
Beborult a táj, és a sötétség az úr, a felleg táncot jár az égen pimaszul.
Pipacs pirosában pironkodik a mező,
szerelmet rejt fejünk felett a fenyő,
rigó dalol hajnali szerenádot,
pitymallattrilla ébreszti a világot.