Vihar
Aranyos parasztházban
hajtottam álomra fejemet.
Majd megérkezett a vihar -
akár egy pokolbéli üzenet.
Porrá égne köröttünk a mindenség,
amikor megkondulnak harangjai
a végítéletnek
s eljön a végső óra:
feltárulnak a pokol kapui,
a világ pillérei pedig megremegnek.
Avagy a történet a belső világomról
Volt egy szép világ, ahol
mindenki boldog volt,
s pirosló hajnal által
volt festve az égbolt.
A szeretet az örök,
S mint zúgolódó tenger, feltörök,
S a sziklák éleit simítom s töröm szét
Meggyötört, viharos lelkemmel,
S ez az erő van, hogy letaszít,
S van, hogy égig emel
Szomorú a felhő,
Szél fújja homlokát,
Gondterhelt ráncai,
Csillognak könnyei.
Porba hullott
minden álom.
Esőben ázott
minden lábnyom.
"Zápor suhogott az irtáson át,"
villám fénye cikázott a távolban,
esőcseppek verték az út porát,
a mennydörgés robaját sem álmodtam.
Tornyosul a horizont,
indulat nő a vágyra,
hamis este telepszik
az álmos Hortobágyra.
Látod? Elmentél, és le is ment a Nap,
gomolyfelhőkből könnycseppek hullanak.
Mordul és felüvölt néha az égbolt,
sötét van ott, ahol az előbb még fény volt.
Lent a völgyben fürge patak
csörgedezik, tovaszalad.
Vihar dúlt még tegnap este,
a szép erdőt körbenyeste.
Sóhajtoznak az öreg fák,
megtépázott lombkoronák.
Ordítás, fájdalom, fogcsikorgatás,
egy oroszlán hajol a fellegeken át.
Állítólag a remény hagy el utoljára
(3 soros-zárttükrös)
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni,
Ha volna otthon, hol lehet lepihenni...
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni.
Távvezetéken
Apró pontok, mint néma
Hangjegyek kottán,
Öntöznek, száraz a föld,
Régóta jó esőt vár.
Nyomasztó álom
Sodródj csak velem az árral,
hagyjuk itt e romlott világot,
utazzunk együtt a dagállyal,
nem hallja senki, hogy kiáltok.