Vihar
Fütyül a szél, zúg a vihar,
a hideg tél nagyon cudar.
Bent vagyok a meleg házban,
unokázok a szobában.
Mint őszi lombkoronájukat
elvesztette faág, oly kopár vagy
bennem... mint az elhagyott kis ház
szobájában a magány.
Szilánkos, oly forró a nyár,
cammog az idő - lassan jár,
szikkadt fű mögül gyík szökött,
pimasz légy lustán zümmögött
Újra visszatért ő messzi földről hozzám,
Mindketten változtunk a hónapok során.
Míg én voltam nyugodt, az ő szava dörgött az égből,
Eljött az az időszak, amikor szívem dobogása változik,
Szememből eltűnt a ragyogás, sötétség vesz körül.
A Nyugtatóm megvilágítja a sötét eget, hogy szépet lássak.
Előttem csak az a keserves világ van,
Amelyben tudom, hogy hozzá nem tartozom...
Júliusi hőség
remegtet levegőt,
fojtó a fülledtség,
esőért könyörgünk.
A vihar úgy csapott le, oly hirtelen,
Mint a villám a beborult fellegen.
Beborította a sötét eget,
Mennydörögtek az égi elemek.
Jő világvége?
Sötétszürke felhők gyülekeznek,
Hátborzongatók és ijesztőek.
Este van, - akár éjszaka lenne,
Madársereg szálldos fejvesztetten.
Hullámsírban ringatózott
sok ezernyi otthon.
Meddő fohász tovasiklott
csillámfényes fodron.
Napok óta jeges könnye
hull a morcos égnek.
Száz éves fák térdelnek le
diktátori szélnek.
Szellő. Pille.
Hangya. Tücsök.
Izeg-mozog,
moccan, nyüzsög,
zabolátlan,
pompázatos,
mézaroma,
káprázatos.
Villám-szeget üt a földbe,
dirrel-durral tört a csöndbe -
súlyos pöröly - Isten lesújt,
sikátor lett most a Tejút
A Hold fénye csak félig festett,
hajnalban katonás az árnyék,
harmatos lábujjhegyen járnék,
a tél épp dudorászni kezdett.