Vihar
Viharnak tornyán, felhőhegyek ormán
villámok ropognak, szelek zokognak
a szelídség önfeledt vad táncán.
TANQ-csokorban írta meg a szerzőpáros
Feketén földig ér
A vizes felhő halmazat!
Fölénk gomolyognak.
Csak szórja a sűrű könnyet,
Súlyától a felhő görnyedt.
Villámlik és halkan szól a szitár...
Indiai nyár
Villámfény füzér
Lett ragasztva az égre.
Szívszaggató hang...
Nyarat idéz a határ,
I-á-zik egy vadszamár.
Szikrák talpra, most lángolj tüzesen,
Szívünk ragyog, éget, s mily melegen,
Magához ölel, csókkal bódít, szerelem.
Májusi zápor
Felbukkan bárhol,
Szeszélyes vándor,
Üdítő mámor.
Bőkezűn mér - aranyat ér.
Takarhat bár a lomb, rezzenhet a puszta szó,
simulhat rád a fű, minden kifordítható
önmagából. Amerre lépsz, a táj ellened
tornyosul, bár néha úgy tűnik, lágy kellemet
A télről a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.
Sötétes felhő
Eltakarja az eget.
Hóvihar készül.
Tél van, esik, havazik,
Csak nem lesz így tavaszig?
Horpadt a hold,
mint eszét vesztett,
agya megbomolt,
az éj nem eresztett
Elcsendesül a táj, sápadt a napsugár,
köd szitál, ezüstként csillog a láthatár,
hárfáján játszik a szél, csak nektek mesél,
és mi emlékezünk a gyertyák fényénél.
Lélekgyöngycsepp
tinta-földből
előtörtem
dédelgettem
magamat
Szakadatlan hullnak szürke rongy rojtjai,
hasítják az eget villámló-botjai
a bősz mindenségnek - haragja végtelen -
mindent szétszaggat - én azokat fércelem
Csak tombol a lángszínű nyár,
mint forró láva, perzseli hevesen
az új életre vágyó, ölét szelíden
kínáló természetet.
Tegnap leszakadt az ég!
Az égi rónán felvillant egy fény.
A haragvó zivatar
Nyögött, ordított, jajgatott, bömbölt,
Villámló párbajt vívott,
Háborgó fodrait csapkodta.