Virágzás
Hogyha ez a világ
hajlana a jóra,
folyton-folyvást nyílna
a pünkösdi rózsa.
Színekkel, szirmokkal
idézi a tavaszt.
Új élet reménnyel
egy évet sem szalaszt.
Ravasz a tavasz, foltokban smaragd
zöldeket hímez az avarba,
aztán felreppen, és a magasban
szárnyát kitárja úgy, mint a sas.
Az ősi, vén cseresznyefa
udvarunkban rügybe fakadt.
Kibújt az első hóvirág -
természet érzi a tavaszt.
Napsugárral kacérkodva
bimbózó gyöngyvessző ágon
ébredezik némán lomha,
szunnyadozó virágálom.
Orgonád már régen elvirágzott,
szél tépáz meg néhány pipitért,
pitypang égre szállva néha fázott,
vatta virág végül földre ért!
Hideg, zord tél idején fagyban szunnyadt a remény,
tavasszal szép napsugár halvány fénnyel hívja már,
öltözzön friss ruhába, rügyfakasztó talárba.
Megfontolt volt a tavasz, nem siette el,
Incselkedett kicsit a Nap melegével.
Hajnalban itt-ott bekörmözte a vizet,
Délutánra mégis kissé melege lett.
Tavaszanyó dúdolgat,
A földből úgy csalogat,
Előbújik kis virág,
Harangfejű hóvirág.
Ne haragudj. A szív dermedt volt,
a lelkemben kósza imák,
s az élet csalóka, ködös folt,
ne haragudj. Az én hibám.
szirmait bontja
megszámlálhatatlanul
Flóra Istennő
Karcsú cseresznyefát feleségül kérték,
tanú volt az égbolt, a végtelen kékség -
fehérbe öltözött, csipkés volt szoknyája,
méhecske zümmögött visszhangzott zsongása
Tündérünk gyöngyházán nyílnak az ablakok,
Sötétség búcsút int - nyújtóznak nappalok.
Éltető esőcsepp koccan az üvegen,
újulás tornázik szusszanó rügyeken.