Viszonzatlan
Neked
Tengeri horgonyhoz hasonló érzelem,
mi mélybe süllyeszt engem
minden reggelen,
minden reggelen...
A pillanat ébresztett,
s a gondolatok marasztaltak,
érzéseket keltettek,
s reménytelenül ragaszkodtak.
Szüntelen utazok a világ vadregényes peremén,
s alkalmanként már úgy érzem, végre hazatértem.
Itt, a romantikus öröklét búcsú-színű szegletén
minden éjjel saját reményparazsamat kérem.
Reménytelen, szerelmes magányomban
rád gondolva
keresem a választ
a fel nem tett kérdésekre
hiába.
Fények
Jöttél a fényes csillagokkal,
hoztad az élet színeit,
átfestetted a mindennapok
illanó álomképeit.
Bár elmondhatnám, az érzelmeim
titkos, bonyolult rendszerének
megoldását.
Hisz már megoldottam,
te lennél az,
nehezen, de eredményt kaptam.
talán volt egy szerelem rég
elhalványult megkopott kép
emléke láncol vagy felold
változó mint a fényes hold
Tengerszem tükrében fürdik a Hold,
arcának barázdáit simítja lágyan,
észre sem veszi az Esthajnalcsillagot,
aki lopva figyeli a félhomályban.
Elfogyni egy érzésben,
s csendben, meredten
remélni a reménytelent.
Elfogyni egy vágyban,
s titkon fantáziálni
belül összeroskadva
az esélytelent.
Nem értem, miért érzek így
s akarlak úgy?
Hogyan vetted el az eszem?
Téboly az egész, egy
reménytelen vágy,
tiltott gyümölcs,
melynek sosem érezhetem az ízét...
Szerettem egy fiút, szerettem őt,
S azt hittem, hogy megtaláltam a nagy Őt,
De tévedtem, csalódtam,
Feledni mégsem tudtam.
Ha megtiltod, hogy a szemedbe nézzek,
Szemem csak azért is szemedbe téved.
álmot hálóz körém egy mafla pók
a szívem hírzárlatos de lakható
zúg az éji bogár az agyam shocking...
Ha égnek a kijátszott érzelmek,
Káprázó fájdalmat sikítanék,
De akkor is kínoznál, te gonosz,
Ha a gyötrelmekbe belehalnék.