Viszonzatlan
Vihar vagy a szívemben, a lelkemben,
Mely magához ránt, majd durván megforgat,
Hideg hófelhő, végtelen könnyzápor,
A vágy, mit bennem senki el nem fojthat.
Tudom, hogy nem szeretsz,
Csak játék voltam neked,
Tudom, hogy nem veled
Fogok eltölteni éveket.
Lennék
Lennék én szivárvány, harmatcsepp vagy ábránd,
hangjegy a kottádon, lágy dallam egy hárfán,
egy kecses mozdulat az élet táncában,
csak ne legyek redő homlokod ráncában.
Rám osztott angyal, te valaki másé lehetsz,
Miért csak ahhoz értesz, hogy engem rossz útra vezess?
Tudtad, hogy jó vagyok, csupán szeretetre vágyom,
Gonosz árnyak kínoztak, és te hagytad, hogy fájjon.
A nap párákat reptet.
Szél-kócolt hajam repked.
Szalmakalapom szárad,
míg átszellemülten
nézem a szétszéledt bánat
felhőit felettem az űrben,
ahogy úszkálnak,
mint csángáló bárányok.
Nincs miért eltagadni,
magányon emelt elefántcsontbástyák
tornyából szellemed ég-kék palástját
nem lehet megragadni.
Őszi erdőkkel idézlek meg.
Szavak közül a legszebbet: neved
karcolom vízmosta homokba.
Arcéled jégszilánk - borotva,
s szél-hordta hó hiányod.
Az ősz puha vadállat.
Gyűlő lomb reszket éjjel,
szél kuszálja hajszálad,
kürtőkön fúj szeszéllyel.
...viszonyunk valószínűtlen fejlemény,
sejtfalat húzol, körömből megeredsz,
kígyód bőrömmel hiába vedleném
Fáradt diák vagyok, akinek
éppen az "agya kábul-riad",
kire az álom odalibeg,
de az érzelem csak nem csihad...
Kilométerek választanak el tőled,
így olyan vagy nekem, mint egy selymes cirrus,
Eladnám, ha tudnám, minden esztendőmet,
hogy véget érjen e távolodó ciklus.
Eljött az idő, hogy újra egymásra leljünk,
Hisz ma te és én, együtt kell lennünk.
Egy éve már lassan, mikor először megjelent,
kósza vendég volt Ő, megpihent nálam, és gyorsan tovább is ment.
Megszerette ezt a helyet, és egyre sűrűbben vissza-visszatért,
ma már el se megy innen, és nincs már más itt, csak egy csatatér.
Gondolatok, ötletek, érzések csatáznak folyamatosan a kegyéért,
próbálják meghozni a helyes választ, melyet felvet egy kérdés,
mely igazából a vendégem neve: Vajon képes leszek-e?
Van egy érzés, amit most már Én is ismerek,
tudod, amit úgy hívnak, hogy SZERELEM.
Igen, elkaptam ezt a kínt, fájdalmat, gyengeséget,
amit úgy vár az ember, mert sokszor boldogsággal, melegséggel tölt el.
Nyilván sejted, ez a vers most nem erről szól,
hanem arról, milyen, amikor szerelmem az érzéseimre nem válaszol.
Mit ér, ha csak én szeretek,
S ő másnak vall szerelmet?
Ó, ha egyszer szeretni tudna,
E sorok írója oly boldog volna!