Viszonzatlan
Terád gondolok éjjel és nappal,
Megrészegítesz szerelmem lágy hangoddal.
Aranyos a fény, mely szemedből árad,
Ó, ha eltölthetném az életem nálad!
Minden nő arra vágyik,
Hogy úgy szeresse egy férfi
Mint, ahogy én téged.
Volt az életben egy pillanat,
Amikor eszedbe jutottam.
Önzetlenül gondoltál rám.
Figyelem őket.
A villamos megállójának
Mocskos székein ülnek.
Egymást nézik.
Ha tudnád hányszor
Ültem egymagamban,
Senkihez sem szóltam,
Meg nem mutattam,
Olykor fényt láttam...
De csak a könnycseppem csillant meg
összeszűkülő pupillám végtelen mélyében.
II. Nem volt olyan mint reméltem
Egyszer aztán eljött az édes pillanat,
mikor kezed felém nyújtottad.
Oltalmazó reményt kínáltál,
boldoggá tenni mégsem tudtál.
Kósza gondolatok végtelen sora
Szívemet csapkodó fájdalom ostora
Fagyott, csípős, mozdíthatatlan kezek
Csillogás mély tengerét átúszó szemek...
Keress csak, szerelem, szerelmem
Gondolatban a Földön jársz,
Szerelemhez nincs mi időnk már.
Képzeleted felülmúlhatna tán.
Ember, gondolkodj hát!