Vívódás
Belátom már, várakozásra születtem,
Valami beláthatatlan messzeségre...
Míg a busz gyűri a kilométereket,
A vágy alábbhagy a szívem rejtekébe`.
Hétköznapi pszichológia...
Szorítva a táskáját görcsösen, könnyel teli szemekkel,
Le-föl járva, tehetetlenül a kórház folyosón... Hírt várt.
Hideg még a Duna-part is
Itt, hisz a Tiszával egész,
Lábunk alatt halom kavics,
Mit a szívben szikla tetéz.
Elmész? Hisz már nem tart itt semmi.
Maradsz? Hisz már nem tart itt semmi.
Mikor mész? Hisz már nem tart itt semmi.
Meddig maradsz? Hisz nem tart itt semmi.
Árnyék Nagyúr hiába követel
s fenyeget - azt a bűnt még
nem követtem el.
Nézd, milyen valószerűtlenül
áttetsző a bőröm, olyan érzékeny
és rózsásan fehér... törékeny
karjaimon kuszakéken szalad
tachycard ritmusban ezeregy ér.
Ó, Teremtőm, mit vétettem,
hogy kezed vetted rólam?
Most itt állok elveszetten,
hitem rendült a szóban.
már rég nem csacsog az ifjúságom
iramodik a hiúságom
a"Frank" tépázza nyúzza a bőrkém
lyukas garas félretett tőkém...
Ülök kis szobámban csendben, egyedül,
s a magány dacol velem: leges-legbelül.
Így hát ülünk ketten, Magam, no meg Én:
szűkké vált e hely, saját létem peremén.
A kezeimben van sorsom könyve,
életemre a bűn hálót rajzol,
talán megszűnik a bánat könnye,
ha bekopogok a lélekajtón.
A szél simogatta selymes haját - nemrég,
boldogság ficánkolt mosolyán - láztalan.
Keserű hónapok oly rövidre nyesték
göndör fürtjeit - most keresi lázasan.
Félelembe ájult apró lényem -
apám lerészegedve hunyorgott....
Tegnap még álomvilágban éltem,
ma már a csalfa valóságban,
érzelmeim fogságában:
lélek-ládikában,
elzártan.