Zene
Miért játszol velem, Kedves,
Mikor tudod, az idő véges.
Én odaadnám neked kezem,
És arra mennék, amerre vezetsz.
Lágy hullámai ringatnak,
mint gyermekét anya.
Halk sóhaj leszek - elszököm,
pihenek, majd egy szívrögön,
dúdolok, lábam lógatom,
teljesül minden óhajom
Amikor elvesztettelek, április 6. volt.
A Halál életet olt.
Fél öt a végzetes perc,
Mikor lelked nyugalomra lelt.
Olyan bánat ül kék szemében,
De ott a remény,
A remény halványan felcsillan, a mosoly kiült szájára,
Néha sír, néha nevet két szeme.
Reménysugár benne,
Magányos farkas ő a szürke emberek világában...
Sétálok a városban,
S szállok gondolatban,
Rajtad jár az eszem,
De ekkor találkozom veled,
Látod, bárhol járok,
Mégis rád találok,
És az édes dallam,
Mikor szól halkan...
A szováti batyus bálban
vígan szólt a zene,
szórakozni jártunk oda
minden szombat este.
Amikor én először
Húztam végig ujjam
Hat fémhúron,
Nyoma helyén, a húson
Nem éreztem fémszagú fájdalmat,
Mert az sokkal mélyebben leledzett,
Akkor egészem alvilágában kutattam
Emlékedért.
Csak él, de az úton mégsem lép,
Ha most nem indul és zenél,
Elveszti hamar álmait,
Mert értem, tőlem nem rejti el.
Távíró póznákon suhanva
halkan duruzsol a lét.
Gondod legyen, a nagy zajban
megértsd az üzenetét.
Hallod a szél zúgását a fák közt,
hallod a levelek susogását?
Hunyd le szemed, a táj hangszeren játszik.
Hallod a kis patak csobogását?
Belépek az ajtón, félhomály, minden komor.
Alig jut be fény, csupa por.
A padlón bomlott fatestek,
Ott fekszenek ők csendben.
Hol áttör a fény a gerendák alatt,
Jól látni, ahogy rajtuk az idő áthaladt.
Halálhírt láttam
Ma reggel, vigasztaljon,
Hogy senki sem lesz
Halott? Nemcsak dalokban,
Ő is újra élni fog.