Zene
Távíró póznákon suhanva
halkan duruzsol a lét.
Gondod legyen, a nagy zajban
megértsd az üzenetét.
Hallod a szél zúgását a fák közt,
hallod a levelek susogását?
Hunyd le szemed, a táj hangszeren játszik.
Hallod a kis patak csobogását?
Belépek az ajtón, félhomály, minden komor.
Alig jut be fény, csupa por.
A padlón bomlott fatestek,
Ott fekszenek ők csendben.
Hol áttör a fény a gerendák alatt,
Jól látni, ahogy rajtuk az idő áthaladt.
Halálhírt láttam
Ma reggel, vigasztaljon,
Hogy senki sem lesz
Halott? Nemcsak dalokban,
Ő is újra élni fog.
Erdei Kálmán emlékére
Még néma ez a vidám zene,
Nem jut el a fülemhez semmi nesze.
Egykor öröm volt hallgatnom,
Élmény volt minden percét vágynom.
Fiatalság bolondság?
Szeretnék újra bolond lenni,
Ábrándokat kergetni,
Terveket szőni.
Ha az ördög cimborájának tartanak,
ne bánkódj; hiszen amikor az emberek
egy varázslatot ésszel meg nem értenek,
olyankor hetet-havat összehordanak
Tudod, mi a szépség?
A természet csodája.
És mi a csoda?
Életed örök álma.
Tam-tam, ütemez, ütlegel a ritmus.
Akiből kimar, ad - felülír a vírus.
Papíron szólamok, harangok konganak.
Zsákokon a cipzár - hull a szív, markolat.
Kezében cselló, kint ül az utcán
szakadt ruhában egy vén cigány.
Tétován táncol vonóval húrján,
szíveket érint, míg muzsikál.
Perceket szemelget az idő csontkeze,
vén, rozsdás szélkakas edzetten nyikorog,
túlharsogja azt egy acélos rockzene -
embersorsú dallam lelkekből kicsorog
Boldog utcazenész az ősz.
Lábán tarka avarzokni van,
S lombdal szól a kezei közt.