Zene
Prima vista
Blattolás szó ritkán használt,
csak néhány jelentéssel bír,
nem is látjuk sokszor hasznát,
de mégsem nyelte el a sír.
Elment egy művészóriás, egy zongorista,
Ki zenéket is írt, a csodás komponista.
Egy fénylő csillag Debrecen szép egén,
Akit ismertek a világ túlvégén.
Szeretnék zenét írni a verseimbe,
mikor olvasod, vibráljon a szívedbe`...
A lepke táncol cikázva libegőn,
örülve cirkál a tiszta levegőn,
kutatja párját, keresve ölelést,
ma megcsinálták együtt a repülést.
Az éterből hozzád szól néhány kedves dallam,
ugye, te is hallod? - dúdold velem halkan.
Gondolataim csendes szavakká válnak,
múltidéző emlékek, tudom, feléd szállnak.
Jönnek zenészek,
ismerem az egészet,
nagy tehetségek.
Miért játszol velem, Kedves,
Mikor tudod, az idő véges.
Én odaadnám neked kezem,
És arra mennék, amerre vezetsz.
Lágy hullámai ringatnak,
mint gyermekét anya.
Halk sóhaj leszek - elszököm,
pihenek, majd egy szívrögön,
dúdolok, lábam lógatom,
teljesül minden óhajom
Amikor elvesztettelek, április 6. volt.
A Halál életet olt.
Fél öt a végzetes perc,
Mikor lelked nyugalomra lelt.
Olyan bánat ül kék szemében,
De ott a remény,
A remény halványan felcsillan, a mosoly kiült szájára,
Néha sír, néha nevet két szeme.
Reménysugár benne,
Magányos farkas ő a szürke emberek világában...
Sétálok a városban,
S szállok gondolatban,
Rajtad jár az eszem,
De ekkor találkozom veled,
Látod, bárhol járok,
Mégis rád találok,
És az édes dallam,
Mikor szól halkan...
A szováti batyus bálban
vígan szólt a zene,
szórakozni jártunk oda
minden szombat este.
Amikor én először
Húztam végig ujjam
Hat fémhúron,
Nyoma helyén, a húson
Nem éreztem fémszagú fájdalmat,
Mert az sokkal mélyebben leledzett,
Akkor egészem alvilágában kutattam
Emlékedért.