Az elmúlt egy hét új versei
Hadd legyek én szemedben
kicsorduló könny cseppje,
a bánatos szívednek
elfojtott, bús szerelme!
Szeressétek egymást!
- suttogom csendben...
Bizakodom egyre
Vak rémületben.
Bárcsak tudnám, mit hoz a jövő!
Te vagy, és nem az idő a cselszövő.
Hiányzol, és nem tudom, mit tegyek,
Hát soha nem lesz vége ennek az őrületnek?
Jó itthon lenni.
S éppen semmit tenni.
Elcsendesedni...
Schweighardtné Pataki Zsuzsanna
Az ősz besuhant halkan, váratlanul,
hosszú éjeken csillagok tüze gyúl,
borzonganak a falevelek,
találkozom-e még teveled?
Az én naplóm nem bőrkötésű vagy sima bársony,
Mely kezek kopásától fényében ékesen ragyog,
Az én naplóm, tudod, fiók mélyén hentergő,
Megélt pillanatokból álló, álmokat rejtő, sárguló lapok.
Házad körül sűrű liget,
eső kopog vállamon,
hozzád forró ösvény vezet,
pergő gyöngy a lombokon.
Zúgó fergeteg a fejed felett.
Félelmek, rettegett, rejtegetett,
El nem engedett gondolatok,
Magukat teremtő félmondatok...
Néha csak ülj le egy padra,
És nézz körül, milyen szép,
A pásztor kékség felhő nyája
Hogyan követi az ég vizét!
Mindig vártam a nyarat - lassan elmaradt,
Az ősz, majd a tél - csak fájdalmasan arat!
Ilyen a természet igazi szabálya:
Fehér, zsendülő zöld, színes, majd rozsdás ruhája!
Fátyollények, kiket önállóságában alkotott a lélek,
táncukat járják körbe-körbe, zöld álmokat szórnak alvó hómezőkre.
Ha már a nyár is elhaladt,
csöndnek virágával tűzd fel
lélegzetem-fonta hajad.
Azt hiszed, eltűnt minden remény,
Mindent elvesztettél és nem tudsz felállni.
Hallgass meg, kérlek!
Rosszabból is született már gróf.
Ülök az órán bambán,
hallgatom a felelőt,
ülök és hallom szavát,
Végső osztályzása jő.
Csendben szólítalak meg most
Apró, néma betűkkel, bár
Kiáltani volna jó érted, hozzád,
Lelkem másik oldalához.