Az elmúlt egy hét új versei
Száll a madár a magasba,
Keringőzik ide-oda, mintha
Várna valamire, talán az én
Fájó szívem üzenetére.
Mikor, ha nem most?
Véget ért sok minden tavaly,
rengeteg gondom lett hamar.
Anyám emléke vissza-visszatér
rövidebb, hosszabb időnként.
Józan vagyok s csendes minden gondolatom.
De minden egyes perccel magam fojtogatom.
Papír kell az élethez, hogy tovább haladjon.
De mikor voltál emberséges?! Gondolhatom...
Első rész
Eltelnek az évek,
De a sebek megmaradnak.
Elfogynak a székek,
De az emberek fennmaradnak.
Szeretném régóta megfejteni az álmokat,
megváltozó
és szertefoszló, messze szálló vágyakat.
Tűnődöm
a vissza-visszatérő álmok lelki titkain,
ragyogó,
napfényes élet fontos, csodálatos dolgain.
Valahol messze réges-régen,
A messzi-messzi Középföldén
Élt egy Vándor, élt serényen,
Hegy-völgyek közt mendegélt.
Hazudj magadnak, nekem, mindnek, ki nem ismer!
Hazudj a külsődről, hazudj a tükörnek, ne legyen, ki felismer!
Hazudj a belsődről, hogy sikeres vagy, elismert!
Hazudd, hogy szabad vagy, hogy nincsenek korlátok, nem is kell!
Legyőzte mind ellenét a tél!
Subája karcos jégpáncél testén,
Néha csóvát vet e ruha,
A halódó sugarat sokszorozva.
Isten Szent Gyermeke megszületett végre,
jöttére egy csillag gyúlt a magas égben.
Mutatva az utat keleti bölcseknek,
kik jászol-bölcsőhöz ajándékot vittek.
Életem mégis
majd ha elmerül,
ki húzza fülembe
a hegedűt?
Ma búcsút mondhattam hatvanöt évnek,
Ahogyan volt, ma úgy látom, csak szépnek,
Öröm és bánat fájóan könnyező,
Anyai szívem, mint hólepte mező.
Mondd, hol a kisgyerek, ki szorongva bújócskázott,
és ha jött a nyári langy eső, kacagva bőrig ázott,
mondd, hol van az a kicsinyke kis leány, ki csendesen babázott,
és nem bánta, ha sűrűn hullt rá a hó,
bár fogvacogva fázott,
merre mentél, kis diáklány, kinek iskolában ülve
apró, ügyetlen kezeit
a sok-sok gyöngybetű oly nagyon meggyötörte...
Fejemben betűket rakosgatok,
mélyen ülő gondolatsorok,
ne bántson téged, ha lesznek,
útjára engedem, finoman ízleld.
Kandallótűzben
parázsálmok lobognak,
hosszú még a tél.
Sírok éjjel és sírok nappal
Szövetkeztem már a pappal
Mert nélküled alig bírom
A párnámat is telesírom