Az elmúlt egy hét új versei
Reggeli kávémban még gőzölög az álom,
sok gondolat, mint a kusza fagyökér, átfon,
biztató, vigasztaló szavakra úgy vágyom,
sok ezer gondolattal is olykor eljátszom.
Istenem, mondd, ugye,
azt a pontot nem lelem,
fűszálat s a virágokat,
ahol Te nem vagy jelen.
Milyen egészséges, erős,
daliás ember voltál,
mikor fiatal voltál.
Mit neked a munka,
mi az a tizenhárom óra,
gurítottál pár sört rá.
Csillog már a harmat.
Édesanyám, jól vagy?
Mondd, anyácskám, hallod?
A Nap lassan virrad.
Vége lett a télnek, váltotta a tavasz,
ugyan észrevétlen, már tova is haladt.
Kopogtat a nyár szürke fátyol alatt,
megül a csend, elhallgat a pillanat.
Üres lett a vászon, már pihen az ecset.
Mitől lett torzóvá színek kavalkádja?
Még szürkébe fordultak az élénk színek.
Nem hunyorít többé - ilyennek látta.
Szomszédunkban a réten,
a réten,
nagy mozgás volt a héten,
a héten.
Esőgyerekek
gurulnak a földön,
nekik a felhő
olyan, mint a börtön.
Mint halovány pipacs a réten,
Zsenge szirmomat csak fuvallat tartja.
Kinyílok-virulok s aztán annyi,
Jön valaki és száramat huss, leszakasztja.
megállítom az időt
várj meg,
mindjárt megyünk
Nem számít, a mindenségben
melyik éved taposod!
Ne legyél más, csak egy ember.
Ez a Föld az otthonod.
Várni rád úgy, hogy magam sem lélegzem,
Mosolyod felvillan az elmém szőtte képekben.
Háborítatlan háborog a lelkem,
Emlékekért nem kell a szomszédba mennem.
Nem sírok már többet, elfogytak a könnyek.
Levetem a bánatot, mint a szakadt köpenyt.
Emelt fővel járom ezután az utam,
ne sajnáljon senki, megvédem én magam.
Oly nehéz néha
elfeledni téged.
Itt hagytál
felfedezetlenül engem.
Papa
Úgy szeretlek, mintha nem lenne holnap,
Ilyenkor az igazság hol van?