Az elmúlt egy hét új versei
Ha már minden elhasznált és avítt,
s a jog terít meg hiányos asztalt...
Egy kósza gondolat csupán,
Halvány szavak egy szélben szálló cédulán.
Ami álmod néked vagyon,
csak te látod, éljed nagyon,
mikor ébredezel véle,
fogadd elméd egészébe.
A naplemente aranyló ága
Lecsordult már az este válla fölött,
Mint az ég pár alkonyi sujtása.
Zöld angyal, ki földre szállt,
Levélszirmaiba betűket zárt,
A halálból visszahoztál,
Harmadnapra feltámadtál.
nagyot reccsent valami odabent
elsápadt madarak rebbentek
érzések zuhantak a szárnyakról
olyan nehéz és váratlan volt
Rád gondolok, kedvesem,
Elkezdem e versem,
Tudd, fontos vagy nekem,
Érzéseim rímbe szedem.
Avagy, hogy lett leves kedvenc tyúkomból
Tyúkom, most gyűlölsz engemet.
Csibe voltál, neveltelek,
Szerettél, mert etettelek,
Tojásodért szerettelek.
Nyújtózó csönd ásít,
bennem mosoly éled,
a perc táncra csábít,
őrzi még emléked.
Ez a legcsodálatosabb beszélgetés.
A világon sok az összekulcsolt kéz.
Imádkoznak azért, hogy kérjenek,
Szellemi támogatást remélnek.
Egy verskedvelő tollából szól most ez az óda,
Húzzuk meg a mezsgyét, meddig vers és mikor próza.
A költő hiszi, alkotni kell, ezért nem kár,
Ha nem a megszokott, kitaposott utakon jár.
Szomorú szerelem
Bánattal kószálok a tarnapart peremén,
Rád gondolok a tiszta szerelem szépségén.
A végtelen kék ég felé száll szívem dobogása,
A Tűzlángjainknak se lesz már olyan lobogása.
Azon morfondíroztam magamba`.
Ma egy kritikusnak mit kell tenni a kalapba?
Fölényes flegmájuknak mi az alapja.
Lágyan esik az eső,
Halkan jár most a szellő.
Egy erdőben sétál az ősz,
Lépte után sáros a föld.
Hűvös és szomorú az este
Lila színű a naplemente
A Nap nem melegíti már a földet
A hideg megőrzi a bomló testet.