Az elmúlt egy hét új versei
A lét sorsot tart kezében
Csillagokat napot eget
Hajnalokkal születni kell
Búcsúzni minden esttel
Egy kis időt kérek, nem sokat,
Gondolataimba fonom a sorsomat...
Különös-e, ha az ördög igazat mond?
Kinek eladtad lelkéért a hont.
Higgyünk? Vagy becsap?
Ha nem figyelsz, rögtön lecsap.
Hű szerelem
Felnézek a hegyekre,
perdülő rügyek,
dudvák közt cipeli
magát el a hideg.
Ha már mindent ismerünk, nem kell unatkoznunk...
Az ismereteinkkel kell foglalkoznunk
Itt már mindent unok,
El is mehetnék!
Vajon a pokolban
Is jól ellennék?
Elcsentem belőled egy picike szépet, amit az utamon hagytál,
amikor felém járt veled az élet.
Éjjeli fény teríti be a tájat,
Melyet a hó nappal is takarja.
Egy árva lélek nem zavartatja
A fehér lepedőt egymagában.
Fénylesz, mint csillagok,
át a holt tereken.
Átragyogsz mindenen,
keresztül sötét tömegeken.
A szó elszáll, de a betű megmarad,
jellemtelen ember mindkettőt tagad.
Sajnos, adott szónak már nincs értéke,
a jognak halovány a tekintélye.
...sejtszinten emlékszik a szerelem.
Hiába vagy mással, mégis csak énvelem
álmodsz...
Látod? Én vagyok az álmod.
"Magad mértéke: békítő alázat
a valamettől valameddig út
beporoz minden fehér csigaházat..."
Lelkem most korhol:
miért vétkezem sokszor
mindenki ellen.
Vergődöm bús magányom börtönében,
hiába rázom a kemény rácsokat,
Álmom, vágyam már elveszett lett,
csak kergetem elillanó boldogságomat...