Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

A kém

A hadtáp őrmester tíz hete szakaszparancsnokként szolgált
Egy majorban, az Ukrajnai Proszkurovnál, a Bug partján.
Meglátott egy parasztasszonyt. Barázdában poroszkált,
Lassan, egy nagyobb rongyba csavart batyuval a hátán.

Akkoriban sok parasztasszonyt elfogtak, ki orosz kém volt.
Ők otthonosan, fesztelenül járkáltak át a frontvonalon.
Szól legényeinek, akik elfogták. Mutogatva magyarázott.
Úgy negyven körüli lehetett, mutatta, tejet visz lenn a parton.

Féltek tőle, rögtön le is vetkőztették,
Levetették pruszlikját, pendelyét, ingit,
Tejesköcsögöket mind kiöntötték, gondosan átnézték,
Végigtapogatták a legények, de nem találtak semmit.

Nem találtak rejtett vázlatot, írást, bizonyítékot, hogy spion.
Mivel nem találtak semmi gyanúsat, azt gondolták, elengedik.
Hevenyén magára kapta a holmiját, eliszkolt zokogón,
Kézben tartotta a könnyített batyuját, látszott, iparkodik.

Az értelem rejtett bugyrában győzött a félelem,
A hadapród őrmester nézte a távolodó nőt.
Harci körülmények között nem első az értelem,
Nagy paraszti hátát megcélozva... közepébe lőtt...

Csongrád, 2012. július 28. Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom