Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Bűnös vágy

-1-

Már minden meg van bocsátva,
Vétkekkel kivájt, roskadó szívben
Vonaglástól fülledt alkonyt bontva
Csókotok a kegy, szerelem ízében.

Hajló nádszálként lágy idomotok
Táncol a vágy perzselő ritmusán,
Ringva, ábrándok szülte álmotok
Aranyával vonva égnek dallamán.

S titkon lopott percek varázsába
Ölelkezve, az üldöző csapdájában
Árnyként menekülve szövök talányt.

S lángban izzó hajnalokat bűvölve,
Tüzetek vágyán hamuvá őrölve
Mindenségbe szórjátok a magányt.

-2-

Mindenségbe szórjátok a magányt,
Feloldva annak földi, örök mását,
Selyemhernyó szőtte lágy talányt,
Mely ledér álmomra teríti fátylát.

Mézes sóhajban teljesül vágyam,
Rózsa hevével tölti nyoszolyámat,
Hol liliomgondolatok rabjává váltam,
Melyet föl nem old a bűnbocsánat.

De vezúvi akaratból testemen születik
Most hajnal, míg Kerubok röpteit
Idézi szenvedélyként az alázat.

Mint kegyencnőt, hajt be ma igádba
Gyöngy érintésed, már követel magába,
Gyönyör oltárán megfeszítve vezeklek.

-3-

Gyönyör oltárán megfeszítve vezeklek,
S gőgös barna szemérmemet markolja
A kíváncsiság, Éva bűne, mint eretnek,
Karcsú borzongás, lelkemet akarja.

S vak buzgalommal elzárt bűnök
Kínzó gondolata hevétől léteznek,
A magány palástjával bevont, űzött
Álmok most lázasan pálcát törnek

Érzelmek ösztönös gyönyöre felett,
De a csábító valóság igájába esett,
És önmagába vájja tőrként a magányt.

S vonagló lázadásában kifreccsenő
Kínmaszatos vére odaveti esendő
Vágyaknak karmába, áldozat gyanánt.

-4-

Vágyaknak karmában, áldozat gyanánt
Fuldokló vétkeim, tisztító könnyek,
Orlov gyémántjai, vésik a magányt,
Jeleket rajzolnak oltárán a csöndnek.

Most keserű vágyát nyeli a csend,
Testre hulló virágszirmot görget
Képzelete, lepedő ráncában álszent
A bűn, mint erény-kínokat éltet.

Orgonacsendben feszülő szárnyakat,
Mint bűnös, angyali márvány akarat,
Fogságban tart a reszketeg látomás.

Életek vásznára szakadva, még
Selyemként őrlöm illatod hevét,
Égi mannaként édes álmodás.

-5-

Égi mannaként édes álmodás,
Mit éjszaka sötétje már szólít,
Démonnak pezsgő vérem áldozás,
Cserébe bűnös lángjával simít.

Szórja rubintvörös tűznek virágait,
Perzseli a valóság merev hálóját,
Majd felégetve közönynek gátjait,
Szerelembe fonva kísérti önmagát.

Jégvirág csókja ajkamon int nyarat,
Sodor minden elvarázsolt pillanat,
Fuldoklón iszom részegült mámorát.

Korbács dobbanna szívemnek erén,
Vihart kavarva testem tengerén,
Vágyón hívom vétkeim démonát.

-6-

Vágyón hívom vétkeim démonát,
Álmodom lágyan bús érintéseket,
Csendben nyíló, tüzes vágy hangját,
Kopjafák tövén elhaló vétkemet,

Hisz már véres könnyel festek
Fogadalmat: lelkem csendjébe temetlek,
Alkonyok lángtüzes mámorával fedlek,
Akár a tenger habja, úgy ölellek -

Őrizlek, mint vétkes gondolatot,
Puha álmomba szőve, mozdulatok
Elképzelt varázsa neszez a ködben.

Ajkaddal lágyan keres az akaratod,
Kezed rejtekében vak vágyad kuporog,
Már szenvedély szerelmez a csöndben.

-7-

Már szenvedély szerelmez a csöndben,
Rózsaszín harmatba mártott tollvonás,
Mint vágtázó napszekér a gyönyörben,
Oly fájdalmas e mámoros látomás.

Egyszer meghal minden fájdalom,
És az acélszárnyú üvöltő szelek
Most lágyan ringanak ajkadon,
Bíbortűzben hamvadó világ felett.

Mezítelen test, ki fényes-glóriás,
Hűs szárnyakkal betakart áldomás,
Nem kísérti a szerelem démonát.

S tüzem, mi úgy égett oltárodon,
Még parázslik, de éji áldozásokon
Testemre égeti bűnök kéznyomát.

-8-

Testemre égeti bűnök kéznyomát,
Vágyak rajzolta, színes örömökben,
Csak pislákol bennem a valós lázadás,
Tűzvész lobog merengve szememben.

Akár, mint fáklyás arcú, tüzes mátka
Ébresztgetem vágyad szunnyadó dalát,
Csókod már kalászos álmomat áldja,
Lerombolva merészen szemérmem falát.

Utunkat lármás hangjegyek kísérik,
Majd szerelem dallamát megidézik
Tüzünkkel hamvasztott éj kínpadján.

Kulcsolódó kéz markol reszketeg,
S áldom szemed, mely megremeg,
Szárnyak suhogása lóg titkok zaján.

-9-

Szárnyak suhogása lóg titkok zaján,
Már hiába lesem a holdas ablakokat,
S kilencszer szép, fehér tündérleány
Sem öntözi rózsával hajnalomat.

Talán szívemnek keleti gyöngyei,
S vágyak álmai mind aranyszemét,
És tán átkozottak is kristály könnyei
Gyönyörnek és kéjnek, ma kiöntöm eléd.

Hozzád hajolok most, néma csókkal,
Mint koldus, görnyedek fájó szóval,
Csillogás, gyémántkő szemnek vonalán.

Most még szobrok közt érző kő vagyok,
De testemben lassan éledő vágy kuporog,
Kapaszkodik az érzékiség fonalán.

-10-

Kapaszkodik az érzékiség fonalán,
Kínoz, ahogy a templom csendjében
A hajnali borzongás, ha rózsaablakán
Festett fájdalma éled a lelkében.

Oly hamisan tenyerel vágyamba ereje,
Akár gyóntatószék száján az oldozás.
Látja gyarlóságom, de simogat keze,
Mint kosárba gyűjtött csörgő gyónás.

Követel magának és én kínt áldozok,
Lelkemben már a zúgó harangok
Szólamával mossa szívem terheit.

Szárnyak szelében élő templomom,
Hűs sárga falakat benne hurcolom,
Feloldva a mámor tüzes perceit.

-11-

Feloldva a mámor tüzes perceit,
Virágos arcú lángselyembe bújva,
Majd viseli éjszínű lepke terheit,
Örömkönny vágyó szemünkben újra.

Mert Te vagy a éjjel s az örvény,
A kárhozat vagy és mennyország,
Ha vágyba taszítasz, nincs remény,
Majd felemelsz újra tehozzád.

Karmazsinvörös ajkadat vágyón kérem,
Mivel iszod éjjelente fortyogó vérem,
S lángba borítasz, mint forró oltalom.

Mint éjszakába a vágyakozó árva,
Az idő fogságába rabként zárva,
Már bennem sikolt lassan a hajnal.

-12-

Már bennem sikolt lassan a hajnal,
De még lángra gyújt szikrázó tüzed,
- Ki vagy Te e titok-őrző arccal?
Mi hozzád fűz, csak vágyó gyűlölet.

Mert úgy fekszem karjaid között,
Mint Vénusz oltárán gyenge bárány.
Mikor bűnök sötét alkonya elszökött,
Én már pokolnak tüzén elégek árván.

Őrjöngve hívlak, lázban kiáltozok,
S fagyban én lángról álmodok,
Ha rám borul a csókos, halk magány.

Mikor reggel virrad hajnalomra
És hiába kereső, tétlen ujjaimra
Csendesedő vágy sóhaját morzsolom.

-13-

Csendesedő vágy sóhaját morzsolom,
Hófehér szobámban mécsfény lobog,
Árnyakat vet vágy nyomára ágyamon,
Mit az éjszaka bűne már itt hagyott.

Lelkemben heves nyár - kívül tél -
Rózsás parázs még bensőmben él,
De vágy vihara fáradtan henyél,
Álomba zárva már Ő sem remél.

Az érzések még bontanák a falat,
Mint lángfüstös kráter, kialvadt ajak,
Már úgy leheli utolsó perceit.

Lassan a lángok mind kihunynak,
Reszkető magányként rám hullnak,
Kezemben éledő hiánynak terhei.

-14-

Kezemben éledő hiánynak terhei,
Mit lelkemben cipelek roskatag,
S míg szívemet ringatják vétkei,
Ő csókokkal horzsolja arcomat.

Láng-hideg kezével óvón simogat,
Mint sápadtan fehér angyalok,
Néz, tekintetében fájó akarat,
S forró szememből könny csorog.

Ez a búcsúzás forró éjszakája,
Lassan elhamvad lelkem homálya.
A forró kínokért légy most áldott!

Te őrjítő vágynak csábító Kerubja,
Áldva, hogy lelkem gyötörted újra,
Már minden meg van bocsátva.

Mesterszonett

Már minden meg van bocsátva,
Mindenségbe szórjátok a magányt!
Gyönyör oltárán megfeszítve vezeklek
Vágyak karmában, áldozat gyanánt.

Égi mannaként édes álmodás,
Vágyón hívom vétkeim démonát,
Már szenvedély szerelmez a csöndben,
Testemre égeti bűnök kéznyomát.

Szárnyak suhogása lóg titkok zaján,
Kapaszkodik az érzékiség fonalán,
Feloldva a mámor tüzes perceit.

Már bennem sikolt lassan a hajnalom,
Csendesedő vágy sóhaját morzsolom,
Kezemben éledő hiánynak terhei.

Nagyon kedves Barátom támogatásának köszönhető "szárnypróbálgatás"

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom