Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Zsarátnokvers

minden nap egy tégla
Isten épülő házába
s ha révbe érek
azt talán majd kereszt jelzi
de addig még ingó toronyként
épülök
(vagy összedőlök)
s talán csak
ennyi

***

a napok a szőlőszemek
a hetek a fürtök
s én a göcsörtös tőke
várom
hogy az évek kipréseljék
majd a hibákat
és borrá forrjanak
az édes-márcos szavak

***

él bennem egy koldus
aki felpiszkálja néha a tüzet
és az emlékek leázott címkéjű
konzervdobozait nyitogatja
s vizes málló kartondobozokból
hajtogatja össze a holnapot
verjétek le rólam a növekvő salakot
mert gyorsan fogyó elektródák az évek
nap mint nap
ívet húz rajtam az elmúlás

***

késelj meg egy mondatot
és a vérével írd meg a gondolatod
indulj
ideje új verseket gyűjteni
az évek bitjei a papíron
mondatokká tömörülnek
(így talán nem törli majd az idő mágnese)
a holnap kapujánál őrt áll az est
az éjszaka mégis kisóhajtja magából
a hajnalt ami néha csak álom-por
és dohányfüsttel kevert otkolón
ilyenkor úgy érzem
a csillagfüggönyös díszlet mögött
már készülődik Isten
egyik kezében harsona
a másik valószínűleg
a kapcsolón

***

az út szélén a fák
velünk nőnek az égig
vagy hasábként halnak tűzbe
ahogy a gerendáknak hitt
gondolataim is elkorhadnak egyszer
és rám dőlnek régi verseim
s lásd a csodák is
beforradnak egy nap alatt
kérlek mikor már fáradok
segítsd felajzani bennem
a régi számszeríjat
néha-néha megállok és visszanézek
vajon milyen messzire
utaztam el magamtól
csípi a szemem
a tegnap elfüstölt kanóca
de hogy megint szép legyen az indulás
kávéval kínálom neked
a teliholdon párolt hajnalt

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom